Már nem akarnak annyira függetlenedni a katalánok, mint korábban

Fotó: iStockphoto / wasantistock

-

Egyre kevesebb katalán támogatja az elszakadást Spanyolországtól: a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csupán 42,9 százaléka látná szívesen önálló államként Katalóniát – közölték a katalán kormány megbízásából készített felmérés eredményét pénteken Barcelonában.


Jordi Argelaguet, a CEO nevű közvélemény-kutató cég igazgatója elmondta, hogy a válaszadók 50 százaléka nemet mondott az elszakadásra. Legutóbbi, márciusi felmérésükben még 44 százalék támogatta a független katalán államot, amelyet 48 százalék elutasított – emlékeztetett. A szakember szerint ez az eredmény abból adódik, hogy már azok is állást foglalnak a kérdésben, akik korábban bizonytalanok voltak.


A közvélemény-kutatások szerint Katalóniában a függetlenségről tartott novemberi, alternatív népszavazás óta kezdett csökkenni azok száma, akik támogatják az önállóságot. A megelőző két évben minden felmérés a függetlenségpártiak fölényét mutatta.

A katalán kormány tavaly novemberben akart népszavazást tartani arról, hogy Katalónia független legyen-e, és ha igen, elszakadjon-e Spanyolországtól. A spanyol alkotmánybíróság azonban törvénytelennek minősítette a voksolást, amelyet ennek ellenére egyfajta jelképes népszavazásként mégis megtartottak. Az 5,4 millió választásra jogosult közül 1,8 millióan mentek el szavazni, többségük az elszakadásra voksolt. A spanyol kormány többször is hangsúlyozta, hogy nem fogja hagyni a régió kiválását.

A kelet-spanyolországi autonóm közösségben szeptember 27-én előre hozott választásokat tartanak. Artur Más katalán elnök korábban jelezte: bár a szavazás arról szól, ki irányítja majd Katalóniát, ha a jelenleg kormányzó pártszövetség, a Konvergencia és Unió (CiU) nyer, úgy tekintik, hogy ez felhatalmazást jelent a különválási folyamat megindítására.

A pártszövetség egyik tagja, a Katalán Demokratikus Unió (UDC) június közepén bejelentette, hogy nem tartja jogszerűnek ezt a lépést, így a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) nevű párttal kötött szövetségüket 37 év együttműködés után felbontották. A választásokon is külön indulnak.