Már Kína is rászólt Észak-Koreára a rakéták miatt

Fotó: YONHAP / YONHAP

-

Peking pénteken arra szólította fel Észak-Koreát, hogy tartsa magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatához, miután a kommunista állam két közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába.


Lu Kang külügyi szóvivő egyúttal minden érintett felet önmérsékletre intett. Sajtóértesülések szerint az egyik rakéta körülbelül 800 kilométer után zuhant a vízbe, míg a másik valószínűleg már a levegőben felrobbant. A ballisztikus rakétákkal végrehajtott kísérlet ellentétes az Észak-Koreát szankcionáló ENSZ BT-határozatokkal. Az amerikai Fehér Ház nemrégiben további büntetőintézkedéseket foganatosított Phenjan ellen.


A feszültség azt követően fokozódott a Koreai-félszigeten, hogy Észak-Korea január elején újabb nukleáris kísérletet hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, megsértve a BT korábbi határozatait.

A phenjani vezetést a szankciók mellett az is bosszantja, hogy a térségben az Egyesült Államok és Dél-Korea eddigi legnagyobb – 8 hétig tartó – közös hadgyakorlatát kezdte meg 300 ezer koreai és 15 ezer amerikai katona részvételével. Szöul szerint a gyakorlat egyik célja figyelmeztetni Észak-Koreát, hogy tartózkodjon a további provokációktól. Phenjan azonban a korszerű haditechnika felvonultatását inváziós készülődésként értékeli.