Már idén is több adót fizetünk, mint tavaly

-

Ennek megfelelően az államháztartás hiánya is mérsékeltebb, mint egy évvel ezelőtt.


A központi költségvetés május végi bevételei csaknem 53 milliárd forinttal haladták meg az előző év azonos időszakáét. A növekedés főként a magasabb adóbevételeknek köszönhető – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az államháztartás május végi hiánya 511,1 milliárd forint volt, szemben a 2014. május végi 681,7 milliárd forintos deficittel. Pedig az idei májusi többlet kevesebb volt, mint tavaly: 98,7 milliárd forintot tett ki, míg 2014 ötödik hónapjában az államháztartás szufficitje 269,4 milliárd forint volt.

Az államháztartás első öt havi hiánya így 58,25 százaléka az egész évre tervezett 877,4 milliárd forintnak. Ez annak ellenére nagyon kedvező, hogy a naptár szerint még nem tartunk az év felénél, ugyanis mindig a második félévben, főként decemberben folynak be az állam jelentősebb bevételei. A minisztérium közlése szerint a hiánycél nem változik, az továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka.

A kormány a jövő évi költségvetést az adócsökkentés büdzséjének minősítette, elsősorban a személyi jövedelemadó kulcsának a mérséklése miatt. Összességében azonban azzal számol, hogy – részben a gazdasági növekedés miatt – jövőre az ideinél is több adó folyik be az állami költségvetésbe, aminek a jelei már most is láthatók.