Már gyermekkorban elhízást okoznak az állati antibiotikumok

-

A gyerekek hízékonyabbá válnak, ha a szervezetükbe a hússal és a tejjel együtt sok, az állatoknak adott antibiotikum is bekerül, állapították meg kínai kutatók.


A sanghaji Fudan Egyetemhez tartozó iskola közegészségügyi területtel foglalkozó munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy az olyan termékek hosszan tartó fogyasztása, amelyek antibiotikummal kezelt állatokból készültek, egyértelműen összefügg a gyermekek testsúlynövekedésével.

A megvizsgált 586 nyolc és tizenegy év közötti gyerek 80 százalékának vizeletmintájában összesen 21 féle antibiotikumot fedeztek fel. A szakemberek megállapították, hogy azon gyerekek hajlama az elhízásra, akiknek szervezetében magasabb koncentrációban mutatták ki ezeket, körülbelül két-háromszor magasabb, mint a társaikéban.

A kutatók azt is megállapították, hogy a fiúk veszélyeztetettebbek, mint a lányok. Az emberek gyógyításához használt antibiotikumok és a gyerekek túlsúlya között nem találtak kapcsolatot.

A kockázati tényezők között megemlítették a különböző állatgyógyászati szerek maradványaival szennyezett ivóvízforrásból származó vizet is. A Kínai Tudományos Akadémia egy tavalyi tanulmánya megállapította, hogy Kína középső és keleti országrészében a folyók többségében magas az ilyen gyógyszerek által okozott szennyeződés.