Már fegyveres bevándorlókat vizionál a Fidesz

-

„Nem kívánjuk megvárni, hogy fegyveresen érkezzenek az illegális bevándorlók”, így reagált a Fidesz arra, hogy a Helsinki Bizottság az uniós joggal és az emberi jogi bíróság határozataival is összeegyeztethetetlennek tartja a menedékkérőkre vonatkozó új jogszabályt.


„A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ha kell, akkor az uniós jogi fórumokon is védje meg a Magyarország és a magyar emberek védelme érdekében hozott törvényeket és intézkedéseket”, írja közleményében a Fidesz frakciója, amely szerint a határzárra és törvényi szigorításra már most szükség van, mert


„a bevándorláspárti civilekkel és a baloldali pártokkal ellentétben a kormánypárt nem kívánja megvárni a válaszlépésekkel azt, hogy az illegális bevándorlók tömegei fegyveresen próbálkozzanak bejutni az országba”.

Megismétlik, hogy a háborús politikai menekülteket ezután is befogadja Magyarország, de „az illegális bevándorlók döntő része gazdasági bevándorló, akik visszaélnek az uniós menekültügyi és emberi jogi szabályokkal”.

Magyarországnak az a kötelessége, hogy megvédje állampolgárait és megvédje saját, és így az Európai Unió schengeni határait, írják. Az illegális bevándorlás törvénysértés, százezres nagyságban pedig elviselhetetlen teher is az ország számára, hangsúlyozza a közlemény.