Már az ügyészség vizsgálja Juhász Péter mondatait

Forrás: VS.hu/Zagyi Tibor

-

Juhász Péter az ellenzék egyik legaktívabb politikusaként többször is bűnözőnek nevezte Rogán Antalt. A Fidesz frakcióvezetője rágalmazás miatt feljelentést tett. Rogánnak mentelmi joga van, a bíróság az ügyet így továbbította az ügyészségnek. Most a nyomozó főügyészség vizsgálja, mit mondott pontosan az Együtt politikusa.


A Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság, azt a feljelentést, amelyet Rogán Antal tett rágalmazás miatt Juhász Péter ellen – értesült a VS.hu Az Együtt politikusának kijelentéseit így már az ügyészség vizsgálja.

Rogán Antal még február 12-én tett feljelentést Juhász ellen, aki az V. kerület önkormányzati képviselője. A Fidesz frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy az Együtt politikusa többször is arról beszélt, hogy Rogán bűnöző és bűncselekményt követett el.

Az ellenzék egyik legaktívabb képviselőjeként Juhász hónapok óta foglalkozik az V. kerületi ingatlaneladásokkal, az ügyben több sajtótájékoztatót tartott, illetve feljelentést is tett, de a Nemzeti Nyomozó Iroda nem indított eljárást. A politikus a kerület ingatlaneladási gyakorlatát kifogásolta, főleg abban az időszakban, amikor Rogán volt a kerület polgármestere.

Az ellenzéki politikus többször is meglehetősen keményen fogalmazott. A Vasárnapi Hírek számára adott január 18-i interjúban azt mondta: „Az V. kerületi ingatlanok ügye az elmúlt 25 év legnagyobb korrupciós ügye”, illetve „Ki merem mondani: ezek bűnözők. Nem csak a jog, de az erkölcs szerint is” – fogalmazott a politikus.

Rogán a feljelentésében nem vitatta, hogy a közéleti szereplőknek a komolyabb kritikákat is tűrniük kell. Szerinte ez nem jelenti azt, hogy a politikusoknak el kellene viselniük azokat a kijelentéseket is, amelyek azt sejtetik, közhatalmi pozíciójukkal visszaélnek, bűncselekményeket követnek el. Az erre utaló kifejezések rágalmazásnak számítanak – érvelt a frakcióvezető.

Úgy tudjuk, a bíróság március 13-i a végzésében közölte: Rogán országgyűlési képviselőként mentelmi joggal rendelkezik, így ilyen ügyben kizárólag az ügyészség végezhet nyomozást. A bíróság szerint „jelen esetben olyan bűncselekmény látszik megállapíthatónak, amely miatt a vádat az ügyész képviseli, így a bíróság az ügy iratait megküldi az illetékességgel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészség részére.” A döntés ellen nem lehet fellebbezni.