Már a vésztervek készülnek a görög csőd esetére

Fotó: AFP / LOUISA GOULIAMAKI

-

A Süddeutsche Zeitung szerint akár már pénteken EU-s csúcstalálkozó lehet, amelyen elfogadják a vészforgatókönyvet: pér nap bankzárlat következhet, és utána is korlátozzák majd a tőkeáramlást.


Rendkívüli tanácskozásra hívhatják össze péntek estére az uniós országok állam-, és kormányfőit, illetve több napra bezárják a görög bankokat, ha nem sikerül megállapodásra jutni a görög államadósság-válság kezeléséről az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtökön kezdődő ülésén – jelentette hétfő este a Süddeutsche Zeitung című német lap az online kiadásában.

A cikk szerint az euróövezeti tagországok vészhelyzeti forgatókönyvet dolgoztak ki a görög kormánnyal folytatott tárgyalások eredménytelensége miatt. A terv szerint amennyiben az eurócsoport pénzügyminisztereinek csütörtökön kezdődő, kétnapos ülésén sem sikerül megegyezést kötni az athéni vezetéssel, rendkívüli uniós csúcstalálkozót tartanak, akár már péntek este.

Emellett a hétvégén megkezdik az euróövezet és Görögország közötti pénzforgalom ellenőrzésének előkészítését, aminek részeként néhány napra elrendelik valamennyi görög bank bezárását. A tőkemozgást korlátozó intézkedéseket viszont a görög parlamentnek is jóvá kell hagynia – emlékeztet a német lap.

A bankzárlat és az azt követő korlátozások – például a készpénz napi felvehető mennyisége, vagy az átutalások limitálása – azt a célt szolgálnák, hogy nehogy bekövetkezzen az úgynevezett „bank run”, vagyis a tőke pánikszerű kimentése. Hasonlóra csak egyszer volt példa, 2013-ban Ciprus esetében.

A német kormány szóvivője a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy nem tudja megerősíteni a Süddeutsche Zeitung értesülését.