Már a sarkkörön túl is érkeznek menekültek Európába

-

A kockázatos tengeri átkelés helyett egyre többen jelennek meg Európa legészakibb pontján, az orosz–norvég határon, akár biciklivel is.


Új menekültútvonal van születőben, a sarkvidéki: tavaly még csak összesen öt, idén szeptemberben viszont már 420, ezen a héten pedig 263 menedékkérő érkezett a norvégiai Storskog városába Oroszország felől. A városka mintegy 400 kilométerre északra fekszik a sarkkörtől, de vannak, akik mégis inkább ezt az útvonalat választják, mint a kockázatos átkelést a Földközi-tengeren vagy a viszontagságos utazást a Balkánon.

A New York Times helyszíni riportjában megszólaló egyik szíriai menekült, az 55 éves Jaszir Arszlanuk mérnök, korábban élt Oroszországban, beszél oroszul, ezért is tudta, hogy északon át lehet jutni Norvégiába. Egy 21 éves szíriai lány, Dana, azt mondta az amerikai lap riporterének, hogy a családja már eljutott Németországba ezen a nyáron, de olyan horrorisztikus történeteket meséltek az útról, hogy ő inkább észak felől próbálkozott.

Az új útvonal híre gyorsan terjed a szíriai menekültek közt, Libanonban egyre többen próbálnak orosz vízumot szerezni, hogy aztán Murmanszk felől jussanak be Európába. Az út jóval olcsóbb is: míg a török embercsempészek 1500 dollárt is elkérnek azért, hogy Görögországba vigyék a menekülteket, Oroszországban néhány száz dollárból meg lehet úszni az utazást, amelynek utolsó szakaszát sokan biciklivel tették meg.

A helyi rendőrfőnök, Stein Kristian Hansen szerint sokan felkészületlenül érkeznek, nincsenek például a zord időjárásnak megfelelő ruháik. Az orosz oldalon ugyanakkor sokan üzletet látnak a menekültekben, Murmanszkból taxik és minibuszok hordják az embereket a határra. A norvég hatóságok először Oslóba szállították a menekülteket, de mióta sokan lettek, fűtött sátrakat állítottak fel, és ott helyezik el a kérelmezőket.