Manny és Money lenyomja a Super Bowlt? – Trash Talk

Fotó: Getty Images / Ethan Miller

HÁTTÉR

Las Vegasban az Évszázad Bokszmeccsére készülnek. Bár szombat este az NBA rájátszásában például hetedik, sorsdöntő mérkőzések is lehetségesek, mindez háttérbe szorul majd a Floyd „Money” Mayweather–Manny „PacMan” Pacquiao ütközet mellett.


Trash Talk

Sport2 / csütörtök 18:30 / Dávid, Kangyal, Kovács, Moncz, Szaniszló

A csatáról, melyről immáron egy évtizede álmodik a bokszvilág – és amelyről sokan azt hitték, már soha nem valósul meg – döbbenetes, soha nem látott összegek látnak napvilágot szinte óráról órára, és mostanra az is elképzelhetőnek tűnik, hogy a mérkőzés gazdasági hatása fel fogja venni a versenyt egy Super Bowléval.

Manny és Money meccsét a világ legtöbb országában pay-per-view-eseményként közvetítik majd a televíziók (Magyarországon nem, a Sport1 közvetít), és kizárólag ennek bevételét 300 millió dollárra taksálják. A másodlagos piacon kínált legjobb belépők ára gyorsan elérte a 77 500 dollárt, de a kakasülőre szóló legolcsóbb jegyhez sem lehetett hozzájutni 4 500 dollár alatt (1,2 millió forint). Március végére az is kiderült, hogy a mérkőzés összesített jegybevétele elérte a 74 millió dollárt. Ez éppen 14 millióval magasabb a legutóbbi Super Bowlénál, amelyre éppen négyszer annyi jegyet adtak el, mint most Vegasban.

De nem csak a gazdasági versenyképesség a kapcsolódási pont a gála és az amerikai profi ligák között: a legtöbb NFL-sztár már választott, és természetesen a legtöbben Floyd Mayweather sikeréért szorítanak. Tom Brady, a bajnok New England Patriots irányítója például telefonon biztosította Money-t a támogatásáról, Richard Sherman, a Seattle hátvédje pedig el is látogatott a bokszoló edzőtáborába.



Akadnak azért kivételek is, az NFL-irányító Tim Tebow és az NBA-hátvéd Jeremy Lin például a hajszálnyival esélyesebbnek tartott Pacquiaóért szorít.



A Trash Talkban megbeszélik, hogy:

  • Mitől ez az Évszázad Bunyója?
  • Miért csak Las Vegas jöhetett szóba, mikor a meccsnek a Madison Square Gardenben lenne a helye?
  • Kik lesznek ott az NFL-, NBA- és NHL-sztárok közül?

Lájkolj minket a Facebookon!