Majdnem mindenki forintosította az autó- és a személyi hitelét

-

Az ügyfeleknek csak kis hányada kérte a forintosítás mellőzését, és a többségnek csökkent a törlesztőrészlete, de nem minden pénzintézetnél, derül ki az MTI körkérdésére adott banki válaszokból. A forintosítás mintegy 242 ezer élő szerződést érintett, ebből közel 216 ezer gépjármű kölcsön- és lízingszerződés.


A K&H Banknál mintegy 9000 szerződésről van szó és 50 ügyfél kérte eddig a forintosítás mellőzését. Az érintett szerződések 90,25 százalékánál csökkent a törlesztőrészlet. Több olyan szerződés is volt, ahol teljesen megszűnt a tartozás.

Az MKB Banknál február végéig kell dönteniük az ügyfeleknek a forintosításról. Eddig másfél száznál valamivel többen, azaz az érintettek alig több mint 2,5 százaléka kérte a forintosítás mellőzését. A forintosított hitelek törlesztőrészlete az MKB Banknál átlagosan 12 százalékkal nőtt.

Az UniCredit Bank esetében a törvény csak személyikölcsön-szerződéseket érintett, mintegy 800-at. Ebből az élő szerződések több mint fele esetében csökkent a havi törlesztőrészlet. A forintosítás mellőzését senki sem igényelte.

A CIB Lízingnél az érintett ügyfelek kevesebb mint 3 százaléka kérte a forintosítás mellőzését, a CIB Banknál pedig két érintett ügyfél. A CIB Lízing esetében a forintosított kölcsönök töredéke esetében nőtt a törlesztőrészlet, a CIB Bank esetében egy esetben sem.

A Raiffeisen Banknál a svájci frank esetén csökkent a törlesztőrészlet, az euró esetén gyakorlatilag nincs változás. A devizában maradás iránt elhanyagolható volt az érdeklődés, de ennél a banknál nem volt autóhitel.

Az OTP Bank annyit közölt, igazolódott a várakozásuk, az ügyfelek minimális számban kérték a devizában maradást.

A forintosítás során az élő szerződések esetében a pénzügyi intézményeknek december 15-ig kellett elkészíteniük ajánlatukat, és postázniuk ügyfeleik számára, a felmondott szerződéseknél pedig 2016. január 31-ig. A fogyasztóknak csak azt kellett jelezniük, ha elutasítják a forintosítást, egyébként a szerződés módosítása automatikusan életbe lépett. A nyilatkozatra 30 napjuk volt, illetve van, az ajánlat kézhezvételétől számítva.