Magyarország kizárása nem hivatalos álláspont

Fotó: Europress/AFP/Vasily Maximov / Europress/AFP/Vasily Maximov

-

Nem felelnek meg a luxemburgi kormány hivatalos irányvonalának azok a bírálatok, amelyeket Jean Asselborn külügyminiszter fogalmazott meg Magyarországgal szemben - jelentette ki pénteken Pozsonyban Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök.


Huszonhét európai uniós tagország állam- és kormányfőinek találkozója előtt Bettel leszögezte, hogy a miniszter - aki egyebek között Magyarország unióból való kizárásáról tett említést - nem a kormány álláspontját fogalmazta meg. Szerinte Asselborn általánosságban az európai értékekről beszélt. Hangoztatta, hogy az Európai Unió egy nagy család, amelyen belül azonban vannak problémák, és ezeket a problémákat - ugyancsak a családon belül - meg is kell vitatni.

Jean Asselborn a Die Welt című német lapban kedden azt mondta, hogy elfogadhatatlan az uniós alapértékek súlyos sérelme, ezért ideiglenesen vagy véglegesen ki kell zárni az EU-ból az olyan tagokat, mint Magyarország, ahol "kerítéseket építenek háborús menekültek ellen", vagy ahol megsértik a sajtószabadságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Bettel pénteken kijelentette, hogy később maga Asselborn is túlzónak minősítette bírálatát.

A luxemburgi miniszterelnök - mint a pozsonyi csúcsértekezlet előtt számos más megszólaló - arról is beszélt, hogy az unióban a válság jelei mutatkoznak, és lépéseket kell tenni az együttműködés javításának érdekében. Azt is mondta ugyanakkor, hogy nem ért egyet az úgynevezett "a la carte Európai Unióval", vagyis azzal, hogy egyes tagországok az együttműködésnek csak azokon a területein vegyenek részt, amelyek számukra előnyökkel járnak.