Magyar nyert a nők között a kecskeméti öttusa-világkupán

Fotó: MTI/MTVA / Ujvári Sándor

-

HÁTTÉR

Földházi Zsófia nyerte a nők versenyét szombaton az öttusázók kecskeméti világkupaversenyén a francia Elodie Clouvel előtt.


Az első két szám után a nyolcadik helyen állt a három hete Rómában ezüstérmes Földházi, de lovaglásával három pozíciót javított. A kombinált verseny előtt így is tetemes, 39 másodpercnyi volt a hátránya az akkor éllovas Clouvellel szemben, jó lövészetekkel és nagyszerű futással azonban sorra előzte az előtte állókat, s végül francia riválisát is. Harmadikként az amerikai Margaux Isakssen ért a célba.

Földházi Zsófia az eredményhirdetést követően az MTI-nek elmondta, hogy a római ezüstérem után most is bízott a jó szereplésben, amikor pedig lovaglásával feljött az ötödik helyre, elérhető közelségbe került számára az újabb éremszerzés. „Úgy terveztem, hogy hamarabb az élre tudok állni, mert a kombinált számban erős vagyok” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy bár keveset rontott, de még ennél is jobb lövészetet remélt. Hozzátette:


Beizgultam kicsit, mint a többiek, de a futásban kijött az a munka, amit elvégeztem. Rio előtt vagyunk, mindenki a kvótáért küzd, és teszteli magát, ezért nagyon komoly verseny volt a mai.

Örömét fejezte ki, hogy a magyar csapat nagyon erős, és már a fiataloknak is sikerült bekerülni 36-os döntőbe. Jól szerepelt Alekszejev Tamara is, aki remek vívással került jó helyzetbe, végül nyolcadikként futott – boldogan – a célba. Ugyancsak a bő élmezőny tagjaként, a 12. helyen fejezte be a versenyt Kovács Sarolta. A két fiatal, akire Földházi utalt, Ormándi Rebeka és Zs. Tóth Anna volt. Ők a lovaglásban nem kaptak pontot, mert buktak, de így is odaálltak a lövészetes futáshoz, és a 31., illetve 34. helyet szerezték meg.


Eredmények, női döntő:

  1. Földházi Zsófia 1361 pont (vívás: 18 győzelem/17 vereség/208 pont, úszás: 2:12.62 perc/303 pont, lovaglás: 300 pont, lövészet-futás: 12:31.0/549 pont)
  2. Elodie Clouvel (francia) 1358
  3. Margaux Isaksen (amerikai) 1346
...8. Alekszejev Tamara 1328 (23/12/238, 2:17.04/289, 279, 12:58.02/522)
...12. Kovács Sarolta 1320 (13/22/178, 2:10,67/308, 293, 12:41.07/539)
...31. Ormándi Rebeka 1007 (16/19/196, 2:16.82/290, 0, 12:59.05/521)
...34. Zs. Tóth Anna 983 (17/18/202, 2:17.11/289, 0, 13:29.07/491)


Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik, majd hétfőn a vegyes váltóval zárul a verseny. A kecskeméti az idei vk-sorozat negyedik viadala. A júniusi, minszki döntőbe az egyes állomásokon elért eredmények alapján lehet bejutni. Az ottani első helyezett – a nőknél és a férfiaknál is – olimpiai kvótát szerez.