Magyar innovátorok mutatkozhatnak be Tel-Avivban és Szentpéterváron

Fotó: iStockphoto / Rawpixel Ltd

-

Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Be Smart startup-versenyt Budapesten, amelynek díjazottjai tel-avivi és szentpétervári innovációs versenyeken is bemutatkozhatnak majd.


Az innovatív vállalkozások megmérettetését a Fővárosi Közgyűlés által a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztése céljából, 2014-ben életre hívott Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) mellett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és Magyarország tel-avivi nagykövetsége rendezte. A Be Smart az első olyan startup-verseny, amelynek a feltörekvő vállalkozók segítésén és képzésén túl az is célkitűzései között szerepel, hogy hozzásegítse őket a nemzetközi köztudatba kerülésben és üzleti kapcsolatok kialakításában.

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke a díjak átadásakor elmondta: három startup a szeptember végi tel-avivi Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválon vehet részt, míg kettő a szentpétervári Nemzetközi Innovációs Fórumon képviselheti a fővárost.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója, Ducsai-Oláh Zsanett azt is hozzátette, hogy a Tel-Avivba utazó nyertesek a V4 országos nagykövetségei által szervezett konferencián is részt vehetnek, ami azért fontos, mert a visegrádi együttműködés országai együtt, egymás erősségeit kihasználva sokkal sikeresebben tudnak megjelenni a külpiacokon.

A Be Smart verseny első helyezettje a Picturesque nevű startup lett, amely innovatív fotóválogató szoftvert fejlesztett ki profi és félprofi fotósok számára. A szoftverrel jelentősen, akár 80 százalékkel csökkenthető a fotóválogatással töltött időt.

A kamerastabilizátort fejlesztő Sybrillo csapata második helyezést ért el. A Sybrillo lényege, hogy a távirányítású eszköz képes az akciókamerás vagy okostelefonos videókészítés közbeni kézremegés hatását eltüntetni a felvételről.

Harmadik helyen végzett a Shinrai nevű vállalkozás, amely a digitális valuta, a Bitcoin elterjesztésén dolgozik, becsatornázva azt a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokba, egyebek mellett lehetővé teszik az utalást, és az automatán keresztüli tranzakciókat.

A negyedik helyezett Motiball a stroke és más neurológiai betegségek utáni felépülést segíti, a mozgásszervi problémák megoldását támogatja, míg az ötödik helyezett Aiwebtesting csapata olyan online szolgáltatást kínál, amelynek segítségével automatikusan lehet letesztelni a web alapú vállalati alkalmazások, honlapok, hírportálok, webshopok működését, pénzt és időt takarítva meg a fejlesztőknek.

A nyelvoktatási innovációért különdíjban részesített Xeropan csapata egy teljesen új szemléletű nyelvoktatási applikációt fejlesztett ki, amely kommunikál a felhasználókkal.