Magyar hegymászó a földrengés sújtotta Mount Everesten

Fotó: AFP / PRAKASH MATHEMA

-

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy magyar érintettje lenne a nepáli földrengésnek. A katasztrófában már legalább 688-an meghaltak.


Az M1 aktuális csatorna úgy tudja, magyar hegymászók is vannak a Mount Everesten, ahol lavinát indított el a Nepálban helyi idő szerint szombat dél körül bekövetkezett nagy erejű földrengés. Egyikük, Török Zsolt aradi magyar hegymászó április 4-én indult el két társával Bukarestből, hogy egy nemzetközi expedíció tagjaként május közepén oxigénpalackkal feljusson a Föld legmagasabb hegycsúcsára.

A hegymászó mellett magyar turisták is vannak a földrengés sújtotta térségben. Az M1 beszélt egy magyarul is tudó nepáli utazási tanácsadóval, aki elmondta, hogy ő négy magyar turistáról tud, akik a térségben tartózkodnak, de ők jól vannak.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy magyar érintettje lenne a nepáli földrengésnek. A tárca sajtófőnöke, Menczer Tamás azt közölte: sem az Újdelhiben lévő magyar nagykövetségre, sem Budapestre nem érkezett segítségkérés, vagy olyan jelzés, hogy valakinek a kint lévő rokona bajban lenne. Hozzátette, hogy a követség öt Nepálban tartózkodó magyarról tud, de elképzelhető, hogy ennél több turista is van az országban.