Made in Erdély: két nemzet kenyere

Forrás: Transindex

-

A Transindex Erdélyi brandek című sorozata innovatív márkákat mutat be. 2. rész.


A Diószegi pékség 1996 óta működik, és jelenleg több mint 20-féle kenyeret és 25-féle péksüteményt állít elő. A székely „pityókás” házikenyeret a hagyományos recept szerint készítik, de a minőséget is fontosnak tartják. Egyszerre két országban is kiemelkedő sikert értek el: 2011-ben Marosvásárhelyen, a romániai Nemzet Kenyere versenyen első helyezést ért el, a hasonló magyarországi megmérettetésen pedig második lett a Diószegi pékség.



Erdélyben, illetve ezen belül is Székelyföldön számos olyan márka született, amely nemcsak a közvetlen környezetében, hanem gyakran az országhatárokat átlépve, külföldön is ismert lett. A Erdélyi brandek című sorozat olyan kiemelkedő, innovatív márkákat mutat be egy-egy riportfilmben, amelyek már bizonyítottak, és méltók arra, hogy a nagyközönség jobban megismerje a történetüket, a mögöttük álló elképzeléseket és személyeket.

A Transindex sorozata, 2. rész.


A film a Médiatanács támogatásával készült a Magyar Média Mecenatúra program keretében.