Mad Men és a világ

Forrás: AMC

-

Amerikai idő szerint vasárnap este kerül adásba a Mad Ment lezáró hét epizód közül az első. A korhűségre nagy hangsúlyt fektető sorozatban a Madison Avenue reklámosai 85 részen keresztül vezettek végig minket a 60-as éveken: velük voltunk az első LSD-tripjükön, akkor, amikor a nők először mentek nadrágban dolgozni, és akkor is, amikor végre belehallgattak a Beatles Revolver című albumába. Összeszedtük, hogyan jelentek meg a Mad Menben a kor jellegzetességei.


Mad Men és a divat

Egy olyan aprólékosan kidolgozott sorozatban, mint a Mad Men, különösen nagy hangsúlyt kapnak a szereplők által viselt ruhák, az adott viseletekből mindig kiolvasható valami fontos. Ha Don például nem a passzentos szürke öltönyét, hanem mást visel, vagy amikor Betty nem a tökéletes Grace Kelly-outfitet hozza, akkor tudjuk, hogy valami nincs rendben.


January Jones és Jon Hamm mint Betty Draper és Don Draper


Joan kezdettől gondosan megválogatta a domborulatait kihangsúlyozó, nőies darabokat (tiszteletére még egy „Mit venne fel Joan?” nevű mikroblog is született), Peggy fejlődését pedig az mutatta a leglátványosabban, ahogy elhagyta a kislányos-konzervatív öltözködést, és amikor például átmenetileg átvette Don posztját, odáig merészkedett, hogy nadrágot vett!


Joan néhány szerelése


A kosztümtervező Janie Bryant Emmy-díjat is kapott, a divatvilág pedig szabályosan megőrül a Mad Menért. Se szeri, se száma a sorozat viseleteit koppintó, azaz a hatvanas éveket újra feltaláló kollekcióknak, az internet tele van a „10 legjobb ruha a Mad Menben” és „Hogyan csinálj magadnak Megan-frizurát” típusú írásokkal, és a Banana Republic piacra dobott egy Bryanttel együtt tervezett hivatalos Mad Men-kollekciót is.

A szakértők azt mondják, a sorozat ugyan véget ér, de a divatot tovább diktálja!


Mad Men és a lift

A Mad Menben elég sokat időzünk liftekben, és nem csak azért, mert a szereplők szükségszerűen használják az eszközt, hanem azért is, mert ez olyan hely, amely mindenki előtt nyitott, viszont privát dolgok történnek benne. A liftek segítségével dramatizálni lehet a belépést és a távozást, a társadalmi hierarchiát is megjeleníti, és egy olyan helyszín, ahol olyan emberek is találkoznak, akik amúgy inkább kerülik egymást. Matthew Weiner az alábbi videóban ezt bővebben is kifejti.



Weiner már a Maffiózók hatodik évadjában is írt egy liftes jelenetet, és azzal is magyarázza a vonzódását, hogy nagy rajongója Billy Wilder 1960-as filmjének, a Legénylakásnak, amelyben az egyik főszereplő konkrétan egy liftkezelő lány, Miss Kubelik.



A Mad Menben viszont nem egy, hanem, ahogy a Wall Street Journal megszámolta, az eddigi 85 epizódra 59 liftjelenet jutott. A fenti videóban a Peggyt alakító Elisabeth Moss árulja el, hogy melyik a kedvenc liftjelenete a sorozatban.


Mad Men és a drog

A Mad Men sokáig a cigaretta és az alkohol sorozata volt, a figurák teljes természetességgel töményeztek naphosszat az irodában, és mint a lenti montázs mutatja, elképesztő mennyiségű alkoholt fogyasztottak el az évadok során. Közben gyakorlatilag folyamatosan füstöltek, Betty még a készülő ételt is cigivel a kezében kavargatta a konyhában.



De ahogy haladtunk előre az időben, a szereplők rekreációs szokásai közt megjelent a drogozás is. Sokszor ez is a karakterfejlődést szolgálja, például amikor Peggy megjelent az irodában, és azt mondta, hogy „Peggy Olson vagyok, és marihuánát akarok szívni”, akkor a jelenet arról is szólt, hogy Peggy végre vállalja önmagát; Roger pedig emlékezetes LSD-utazás után kezdi el komolyan venni az életet.



Van olyan is persze, amikor egyszerűen csak megy a szmokizás a rajzolók szobájában, de egészen beteg buliknak is szemtanúi lehetünk. Az egyik leghíresebb vonatkozó epizód a hatodik évados The Crash, amelyet gyakorlatilag speedmámorban töltenek a szereplők. Ken Cosgrove-ból ekkor lett villámlábú táncos, Don Draperből meg előtörtek az emlékek arról, amikor egy kurva elvette a szüzességét.


Mad Men és a rasszizmus

A Mad Ment ért bírálatok egy része azt veti a készítők szemére, hogy hiába bontakozik ki a sorozat idejében a mindenkinek egyenlőséget követelő polgárjogi mozgalom, alig látunk benne fekete szereplőket, vagy ha mégis, akkor előnytelen környezetben jelennek meg. A fekete szereplők ugyanis bejárónők, titkárnők vagy liftes fiúk, és nyomuk sincsen például azoknak a fekete reklámosoknak, akik ebben az időben indultak és csináltak karriert. A jelenséget a Mad Black Men-websorozat remekül parodizálja. Ráadásul a sorozatban az is többször előfordul, hogy az iroda úgy dönt, az adott kampányban megpróbálják elkerülni, hogy egyértelműen feketének legyen elkönyvelve az eladni kívánt termék.


Mad Men

Maggie Siff mint Rachel Menke, a zsidó áruház-tulajdonos


Zsidó figurák ritkán, de olyankor hangsúlyosan bukkantak fel a sorozatban, és voltak, akiknek az csípte a szemét, hogy Weiner már a legelső epizódban bedobott egy necces szituációt: amikor Donék a zsidó áruház-tulajdonosnőt várják meetingre, akarnak keríteni egy zsidót a cégnél, hogy a kuncsaft kényelmesebben érezze magát, és Don poénkodva azt javasolja, hogy ugorjanak le a csemegeboltba, és onnan hozzanak valakit. Végül a meeting nem ezen csúszik el, hanem azon, hogy Don nem hajlandó egyenlő félként kezelni a női ügyfelet.



Másrészről viszont sokan épp amiatt dicsérik a Mad Ment, hogy mer hiteles és őszinte lenni, mint például a fenti jelenetben, ahol Roger feketére mázolt arccal dalol, ami ma már aligha lenne szalonképes egy társasági összejövetelen. De a lényeg, hogy a Mad Men idején ugyan tényleg dolgoztak már feketék is reklámiparban, de a hatvanas években nem ez volt a jellemző, és ahogy egyszer Matthew Weiner mondta, a Madison Avenue-n még ma sem.


Mad Men és a zene

Az 1960 tavaszán induló Mad Menben az ötvenes évek konzervatív világát fokozatosan váltja fel a hatvanas évek szabadossága, és ez a folyamat kiolvasható a felhasznált zenékből is. Itt szépen összegyűjtötték azokat a zenéket, amelyek eddig elhangzottak, és amelyek közül több is elválaszthatatlan a sorozat kulcsjeleneteitől.



Most csak kettő ilyenre térünk ki. Az ötödik évad premierjében Megan Draper énekli a Zou Bisou Bisou című számot a Donnak rendezett meglepetésbulin, amit Don és kollégái először megrökönyödéssel fogadnak, és amiből kiderül, hogy Megan mennyire más, mint Donék generációja.



A másik pedig ugyanabban az évadban a Lady Lazarus című epizód zárójelenete, amelyben az ifjúsági popkultúrával ismerkedő Don felrakja a Revolver című Beatles-albumot, és megszólal a Tomorrow Never Knows. Ez már csak azért is különleges pillanat, mert a Beatles még élő tagjai és az örökösök nagyon ritkán adnak engedélyt az együttes számainak filmes vagy tévés felhasználására, és meg is volt az ára: Weinerék 250 ezer dollárt fizettek a jogokért. Korábban egyébként szólt a sorozatban a Satisfaction is a Rolling Stonestól, a hírek szerint az 100 ezer dollárt kóstált.


Mad Men és az irodalom

A Mad Men hemzseg az irodalmi utalásoktól, és ahogy a ruhák vagy a zene, úgy a könyvek is sokat elárulnak a karakterekről és a történet aktuális állapotáról. Ráadásul a Mad Ment sokan a legirodalmibb tévésorozatnak is nevezik, egyrészt mert megjeleníti az amerikai irodalom nagy témáit (pl. a New York-i élet, a gazdasági válság, a nők helyzete, az Új Amerika és a Régi Európa kapcsolata), másrészt a kevésbé valós, teremtett színházi hangulat miatt.


Mad Men

Don A Portnoy-kórt olvassa Philip Rothtól


A szereplők által olvasott könyveket a New York-i Közkönyvtár szorgosan listázza, ezért itt is megtehetjük, hogy csak két könyves jelenetet emeljünk ki. Don a hatodik évad elején az Isteni színjátékból olvassa a Pokol könyvét, amiből akár azt a következtetést is le lehetne vonni, hogy szomorúan búcsúzik a karakter, de ne felejtsük, hogy halljuk a kezdősorokat is, amelyek a Dont is sújtó életközépi válságot összegzik: „Életünk útjának feléhez érve / sötét erdőben találtam magam, / mert elvétettem a helyes utat.” (Nádasdy Ádám fordítása.)


Mad Men

Don Dantét olvas a strandon


Amikor Pete az ötödik évadban a '66-ban megjelent A 49-es tétel kiáltását olvassa Thomas Pynchontól, az azért telitalálat, mert egyszerre rezonál a szereplők és az ország paranoiájára, Pete anyakomplexusára és a sorozat aktuális történetére, miszerint Pete kiköltözött a belvárosból a külvárosba, Don pedig épp fordítva cselekedett.


Mad Men és az összeesküvés-elméletek

Egy sorozat sikerességének az egyik jele, ha a nézők megannyi elméletet eszkábálnak a lehetséges magyarázatokra és végkifejletekre. Ahogy a Breaking Bad vagy a True Detective sem nélkülözte a hol racionális, hol elrugaszkodottabb hipotéziseket, úgy a Mad Men kapcsán is születtek különböző elméletek. Például már a sorozat eleje óta zajlik találgatás arról, hogy a főcímben látható alak maga Don Draper-e, azaz a sorozat végén ő zuhan-e majd a mélybe, de vannak, akik róla meg azt gondolják, hogy a hallucinációit sem valami drog, hanem az agytumor okozza.


Mad Men

Don és Megan


Megan (Jessica Paré) karaktere kavarta a legnagyobb port, sokak meggyőződése volt ugyanis, hogy ő nem más, mint Sharon Tate, a színésznő, aki Roman Polanski felesége volt, és nyolc és fél hónapos terhesen gyilkolta meg a Manson család. Megan egy jelenetben ugyanolyan pólót viselt, mint Tate a valóságban, és ez már elég volt ahhoz, hogy az internetet megtöltsék a jóslatok, amelyek végül annyira elharapóztak, hogy Matthew Weiner külön nyilatkozatot tett, ami szerint Megan nem Sharon Tate.


Mad Men és a finálé

Azt persze még nem tudjuk, hogyan ér véget a Mad Men, de mivel Matthew Weiner a Maffiózók utolsó három évadában íróként és producerként dolgozott, a rajongók egy része kicsit betojt, hogy a Maffiózók utolsó részéhez hasonlóan a Mad Men lezárása is kételyek között hagyja majd a nézőt. Na, ez az egy biztosan nem lesz, Weiner azt mondja, hogy ez nem a Lost, és nagy felelősséggel tartozik a karakterei sorsáért.



Érdekes, hogy a két adagra bontott befejező évadból már majdnem egy éve leforgatták az utolsó részeket, de nem derült ki a titok. A stábtagok közül egyedül Jon Hamm tudta már évekkel korábban, hogy mi történik pontosan, de ő is tartotta a száját, csak a barátnőjét avatta be. Weiner pedig úgy trükközött a forgatáson, hogy eredetileg egy kamu forgatókönyvet adott a színészeknek, aztán egy külön szobában árulta el néhányuknak a valódi befejezést.

Hiába a nagy titkolózás, egy dolog szinte biztos: a sorozat végére megérkezünk a 70-es évekbe. Erről árulkodnak a ruhák és barkók a fenti előzetesben, és az aláfestő zene is: Diana Ross Love Hangover című száma szól a klip alatt, amelyet 1976 tavaszán adtak ki.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon!