Luxuscikk volt az alvás – hajléktalanból lett bokszbajnok

-

Áprilisban Tony Moran cirkálósúlyban világbajnok lett a World Boxing Foundationnál, amely bár egy kis világszervezet, ez semmit sem kisebbít a 42 éves bunyós hőstettén. Moran három évig hajléktalan volt, elvesztette a családját, mély és sötét veremből küzdötte fel magát a trónra, a küzdeni tudása sokaknak követendő példa lehet.


„Nagyon félénk gyerek voltam, igazi céltáblája mindenkinek, aki épp meg akart verni valakit – kezdte a Guardiannek a 42 éves Tony Moran, aki Liverpool sikátoraiban nőtt fel. – Tizenhárom éves voltam, amikor megelégeltem, amit velem tesznek, és elmentem egy karateklubba. Teljesen megváltozott az életem, magabiztosabb lettem, fegyelmet és rendet tanultam, ami a mai napig összetartja az életemet.”


Hosszú út vezetett a vb-övig


Közben elkezdett kickbokszolni is, összesen 12 brit bajnoki címet nyert a két sportágban, majd 28 évesen profi bokszolónak állt, mindenféle amatőr múlt és alapképzettség nélkül. Hiába keresett meg különböző menedzsereket, mindenki kinevette, érthetően senki nem akarta felkarolni. Ahhoz, hogy megteremtse a pénzt a profi karrierhez, heti 100 órát dolgozott, éjszaka egy night-clubban volt kidobó, nappal pedig egy hajléktalanszállón volt mindenes, eközben próbálta nevelni két gyerekét.

„Mindennap dolgoztam legalább 12 órát. Miután letelt a műszakom a hajléktalanszállón, megálltam valahol az autóval, aludtam egy órát, mentem az edzőterembe, utána hazaugrottam megnézni a gyerekeket, elaltattam őket, és mentem tovább dolgozni a night-clubba. Az alvás luxuscikknek számított.”


Küzdőtársaival


Tony Moran aztán mély gödörbe került, elveszítette éjszakai munkáját és lakását, elvált a feleségétől, és bár az utcára nem került, de hajléktalan lett, hol a barátainál, hol a családtagjainál aludt. Volt, hogy a hajléktalanszállón töltötte az éjszakát, egyik karácsony este pedig egy mosoda hideg kövén kucorodott össze a 201 centijével. Mindez három évig tartott.

„Hiányoztak a gyerekeim, a feleségem, sokat ittam, egy mély és sötét lyukban találtam magam. Ekkor megnéztem egy MMA-meccset, ez pedig mentőövet nyújtott, elkezdtem ketrecharcolni. A verekedés ismét kihúzott a gödörből. Akármilyen mélyen is voltam, az edzőteremben és a ringben mindig éreztem valamit, ami továbblendített a holtponton, mindig kaptam valami visszajelzést, hogy igenis érdemes küzdeni. A harc mentette meg az életemet, és én hálát akartam adni érte.”


Sokat köszönhet az MMA-nak is


Az MMA kihúzta a gödörből, hosszú évek alatt Moran megalapozta a jövőjét, és közben gyerekeknek kezdett el edzéseket tartani. Nyolc évig nem bokszolt, csak MMA-zott, de 2015-ben bokszedzőt fogadott és ismét kesztyűt húzott.



Előbb májusban legyőzte Jody Meiklét, majd bejelentették, hogy szeptemberben összecsap minden idők egyik legnagyobb bunyósával, Roy Jonesszal. A 46 éves amerikai azonban egyszerűen nem jelent meg aznap Angliában a repülőtéren, így Moran az utolsó pillanatban beugró Jimmy Campbell-lel csapott össze, ki is ütötte őt.


Roy Jones az utolsó pillanatban fújt visszavonulót


A sikerrel jött a pénz és persze a nők is, ismét talált magának párt, valamint gyerekeivel is rendezte a kapcsolatát, volt felesége nyugodtabban engedi el őket az apjukhoz, többet találkozhatnak, mint korábban. Élete egyik legnagyobb lehetősége 2016 áprilisában kopogtatott be hozzá, amikor a WBF cirkálósúly vb-övéért küzdhetett meg Sandy Robb-bal, ám az egyik edzésen eltört néhány bordája, így sérülten lépett ringbe. Közvetlenül a gála előtt kapott még egy mélyütést, egy volt kidobó kollégája, egyik legjobb barátja ugyanis meghalt egy lövöldözésben.


Tony Moran, wbf, mma

Új barátnőjével


„Mi más választása van ilyenkor az embernek? Választhatod azt, hogy feladod, vagy küzdesz tovább. Az életben mindig a küzdést választottam, akárcsak a ringben. Bementem, és megnyertem az övet, majd a zuhanyzóban elsírtam magam. Éreztem, hogy egy nagyon hosszú út végére értem.”


Tony Moran, wbf, mma

Lányával és a vb-övvel


Moran mindig is kerülte a sajtót, de most úgy érezte, muszáj kiállnia, és elmesélnie a történetét, hátha más is erőt merít belőle. „Nem tudom, hogy mennyire egyedülálló a történetem. Nem tudom, hogy más is jutott-e idáig úgy, hogy nem volt amatőr pályafutása, nem volt menedzsere, pénze és állandó lakhelye. Mindenesetre szeretném, ha minél több emberhez eljutna a sztorim. Ha csak egy embert is sikerül motiválnom, hogy ne adja fel az álmait, akkor már megérte végigcsinálom ezt az egészet.”