Lövöldözés után terrormerénylet Nyugat-Ukrajnában

Fotó: MTI/EPA / -------------------

-

Két lembergi rendőrőrs bejáratánál is robbantást követtek el kedden, az egy órán belül bekövetkezett detonációkban két rendőr súlyosan megsebesült. Az ukrán belügyminisztérium szerint összefüggés lehet a szombati, munkácsi lövöldözés és a mostani bűncselekmény között.


Előzetes nyomozati adatok szerint a nyugat-ukrajnai nagyvárosban a rendőrségi épületek bejárati ajtajához rögzített kézigránátok robbantak fel. Az egyik helyszínen egy 24 éves rendőr, a másikon egy 31 éves rendőrnő szenvedett a repeszektől súlyos sérüléseket, utóbbinak amputálni kellett a lábát – adta hírül a Zaxid.net lembergi hírportál.

Az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálatának közleménye szerint kapcsolat van a lembergi robbantások és a hétvégén Munkácson kirobbant fegyveres konfliktus között. „A belügyminisztérium összefüggést lát a kárpátaljai események és a lembergi robbantások között, amelyek célja a helyzet destabilizálása az országban” – olvasható a nyilatkozatban.

Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere a városi tanács ülésén bejelentette, hogy a városban történt robbantások miatt fokozzák a biztonsági intézkedéseket, és jobban összehangolják a különböző szakszolgálatok munkáját. Úgy vélte, a robbantások károkozásra vagy a lakosság megfélemlítésére irányultak. „Lemberget nem lehet megfélemlíteni, minden ütésre többszörös erejű csapással fogunk válaszolni” – hangoztatta a polgármester.



Munkácson a hét végén három halálos áldozatot követelő lövöldözés tört ki a Jobboldali Szektor nevű szélsőséges szervezet fegyveresei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége, valamint a rendőrség között. A konfliktus az ukrán politikai élet vezetői szerint a csempészpiac újrafelosztásával függhet össze. A történtek nyomán az Ukrajnában működő összes törvénytelen fegyveres szervezet lefegyverzésére utasította hétfőn Petro Porosenko elnök az Ukrán Biztonsági Szolgálatot és a belügyminisztériumot. Előzőleg Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök utasítására az Ukrán Állami Pénzügyi Szolgálat leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit.

Az ukrán belügyminisztérium hétfőn a Jobboldali Szektor helyi vezetőjét, Roman Sztojkát nevezte meg a munkácsi lövöldözés szervezőjeként.