London az NFL európai fővárosa

Fotó: AFP / ANDREW COWIE

-


Az NFL európai népszerűsége töretlenül növekszik, és ezt persze a marketingre oly érzékeny amerikai liga vezetői is érzik. Éppen ezért dolgoznak azon, hogy tovább növeljék a londoni NFL-meccsek számát. A legújabb hír, hogy 2016-tól a rögbi szentélye, a 82 500 néző befogadására alkalmas Twickenham Stadium 3 év alatt legalább 3 NFL-meccsnek ad majd otthont – jelentette be csütörtökön az RFU, az angol rögbiszövetség.

A Wembley-vel 2020-ig hosszabbított szerződést az NFL (szezononként legalább két meccsről), erre jön évente legalább egy mérkőzés a Twickenhamben, de az RFU és az NFL megállapodása értelmében a három mérkőzés ötre is növelhető a hároméves ciklusban. Az új stadion 2016 októberében debütál majd az NFL-ben. Picit irigylésre méltó helyzetben van az angol főváros, hogy két létesítménye is olyan színvonalú szolgáltatást tud nyújtani, hogy például a Miami Dolphins hazai pályájaként tud funkcionálni. Sőt, a felsorolás itt még nem ért véget, a Tottenham Hotspur tervek szerint 2018/19-re elkészülő új stadionjában 2018-tól évente 2-szer láthatnak amerikai focit a nézők.


A Jacksonville Jaguars kabalafigurája ünnepli, hogy végre Londonban lehet – és lehet, hogy még vissza is térhet!


Számoljunk csak:
  • 2016: legalább három meccs (legalább 2 a Wembleyben, legalább 1 a Twickenhamben
  • 2017: legalább három meccs (legalább 2 a Wembleyben, legalább 1 a Twickenhamben)
  • 2018: legalább öt meccs (legalább 2 a Wembleyben, legalább 1 a Twickenhamben és legalább 2 a Tottenham új stadionjában)
Az International Series 2007-ben indult el (Dolphins–Giants), 2015-ben pedig már három NFL-meccsnek adott otthont a Wembley:
  • Október 4., Miami Dolphins – New York Jets,
  • Október 25., Jacksonville Jaguars – Buffalo Bills
  • November 1., Kansas City Chiefs – Detroit Lions
Ez már a londoni franchise előszele? A Trash Talk csapata erre is várja a válaszokat péntek este 19.30-tól a Sport1-en, ahol láthatjuk többek között azt is, Bencsics Márk és Gallai László mivel találkozott Londonban a Chiefs-Lions találkozón. Emellett a halloweenjelmezek és a ligák körüli hírek mellett sem mehet el szó nélkül Szaniszló Csaba, Bencsics Márk, Szuper Levente és Tőrös Balázs.