Logisztikai bázist terveznek uniós pénzből Mezőkövesden

-

Ezt Tállai András jelentette be az állami hírtévében, amikor a jövő évi költségvetésről és az uniós források felhasználásáról kérdezték.


A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint a 2016-os költségvetés mindenkinek, a családoknak, a vállalkozásoknak, az önkormányzatoknak és így az egész országnak egy lépés lesz előre. Tállai András az állami hírtévének úgy nyilatkozott, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság olyan pozitív tendenciákat mutat, hogy ezen az úton kell továbbhaladni.

Ismertetése szerint a 2016-os büdzsé az európai uniós források felhasználásából mintegy 1400 milliárd forintot tartalmaz, a tervek szerint ennyit lehet a fejlesztésekre fordítani. Tállai András azt mondta, reméli, hogy ez Dél-Borsodot is érinti majd. A térséget három fejlesztési társulásra osztották, Mezőkövesden logisztikai bázist, Mezőcsáton agrárklasztert terveznek, Nyékládházán pedig a turizmust és az ipari lehetőségeket szeretnék erősíteni – közölte.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyének a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban mintegy 93 milliárd forint jut majd, ebből körülbelül 35 milliárd Miskolcnak, a többi pedig a megyebeli önkormányzatokat illeti majd. Ott fognak jól járni, ahol az önkormányzatok képesek összefogni a vállalkozásokkal, és komplex programokat tudnak készíteni, mert ezek a munkahelyek megtartását és gyarapítását eredményezik – mutatott rá.

Az államtitkár megerősítette, hogy 2016-ban 16-ról 15 százalékra csökken az szja, ami négymillió embert érint, és 120 milliárd forintot hagy az emberek zsebében. Emellett megkezdik az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, ezért a sertéshús áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik. A családi adókedvezmény miatt a kétgyermekes családokban négy év alatt húszezerről negyvenezerre fog nőni az adókedvezmény.

Felhívta a figyelmet, hogy eközben csökkenni fog a közigazgatási szolgáltatások díja, ami tízmilliárd forint megtakarítást jelent az emberek számára.

A jövő évi költségvetésben szerepel a közszolgálati életpályamodell kialakítása is, az érintettek mintegy 30 százalékos béremelést kapnak – hangsúlyozta. A rendvédelmi dolgozók és a katonák július elsejei 30 százalékos bérnövekményét januárban újabb 5 százalékos emelkedés követi, a pedagógusok pedig szeptembertől újabb 10 százalékos növekedésre számíthatnak. A költségvetés erre a célra mintegy 130 milliárd forintot tartalmaz – tette hozzá az államtitkár.