Hangokat hallanak az Egyiptomban lezuhant orosz gép roncsai közül

-

A Kogalymavia légitársaság Airbus A-321-esének fedélzetén 224 ember volt, valószínűleg mindannyian oroszok. A gép Sarm es-Sejk üdülővárosából tartott Szentpétervárra. Válságtanácskozást tart az egyiptomi és az orosz kormány is.


A gép az eddigi híradások szerint teljesen megsemmisült, nem tudni, a fedélzeten tartózkodók közül túlélte-e valaki a zuhanást. Erre utalhat ugyanakkor, hogy a mentők közül néhányan hangokat hallottak a kettétört gép roncsának egyik részéből. A gépen 224 ember: 200 felnőtt és 17 gyerek utas, valamint hétfős személyzet utazott.


A gép Sarm es-Sejk üdülővárosából indult Szentpétervárra. Először azt hitték, Ciprus fölött tűnt el a gép, de az egyiptomi hatóságok megerősítették, hogy lezuhant a Sínai-félsziget középső részén, egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén.


A TASZSZ hírügynökség kairói repülőtéri forrásokat idéz, amelyek szerint mielőtt a repülőgép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért, hogy leszállhasson a legközelebbi repülőtéren, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. Ezután teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor 9000 méter magasan repült.


A Flightradar szerint ekkor tűnt el a gép


Noha a Sínai-félsziget északi része az Iszlám Állam helyi ága fellegvárának számít, nincs jele annak, hogy az utasszállítót lelőtték volna.

Oroszországban is válságtanács ült össze, az első hírek szerint három repülőgépet is a térségbe küldenének. Az egyiptomi mentőalakulatok majdnem ötven mentőautóval indultak a Sínai-félszigetre.