Lewis Hamilton egy vagyonért marad a Mercedesnél

Fotó: Getty Images / Mark Thompson

-

Végre megállapodtak a szerződéséről, a tavalyi világbajnok ezzel a legjobban kereső brit sportoló lett.


A Sky Sports forrásai szerint Lewis Hamilton végre megegyezett a Mercedesszel az új szerződéséről. A hónapok óta zajló tárgyalások végén a tavalyi világbajnok elmondhatja magáról, hogy a legjobban kereső brit sportoló.

Hamilton hosszabbítását szerda délután a Mercedes a Twitteren is bejelentette. Ebből kiderült, hogy további három évig tart még az együttműködésük.



Hamilton 2013-ban csatlakozott a Mercedeshez, az akkor aláírt szerződése az idén jár le. Erre a három évre 60 millió fontot (25 milliárd forintot) kapott, a mostani szerződésében viszont eddig meg nem erősített hírek szerint évi 25 millió font (10,4 milliárd forint) szerepel. Ezzel elhomályosítja a Real Madrid labdarúgójának, Gareth Bale-nek a jövedelmét, aki eddig a legjobban kereső brit sportoló címével büszkélkedhetett.

Hamilton ezzel beéri a Forma-1 legjobb keresőit, Fernando Alonsót és Sebastian Vettelt. Hamilton tavaly szakított a menedzsmentjével, és a mostani szerződését már maga intézte, és nem nagyon élvezte a folyamatot.