Levágott fejű békához mégse hasonlítsa az orvos a haldoklót

Fotó: MTI / Ujvári Sándor

-

A betegek általában értékelik az őszinteséget, de egyáltalán nem mindegy, hogyan közlik velük, hogy halálos kórban szenvednek, nem beszélve arról, hogy milyen tájékoztatást és segítséget kapnak a továbbiakban. A kommunikációs felkészítés hiánya, az orvosok túlterheltsége és a magyar betegellátásra jellemző alá-fölé rendeltségi viszony mind hozzájárulhat ahhoz, hogy tovább mélyítse az ember legkétségbeesettebb és -kiszolgáltatottabb élethelyzetét. A PanoDráma dokumentumszínház daganatos betegekkel, hozzátartozóikkal és az őket ellátó egészségügyi dolgozókkal készített interjúkból tartott felolvasó előadást a Radnóti Színházban.


Ma már elképzelhetetlennek tűnik, de még a 90-es évek elején is bevett gyakorlat volt az egészségügyben, hogy az orvosok kettős zárójelentést adtak a daganatos betegeknek és hozzátartozóiknak. A rokonoknak megmondták a valódi diagnózist, a beteg kórlapján pedig tüdőrák helyett például tüdőgyulladást tüntetett fel az orvos.

A kegyes hazugságnak ez a meglehetősen furcsa gyakorlata azóta teljesen eltűnt az onkológiai osztályokról, ám az orvosi őszinteség ellenére ma is sok félreértést eredményez az a mód, ahogyan az orvosok átadják a letaglózó információt, és ezek a helyzetek még jobban elmélyítik a beteg kétségbeesését. Mindez nem is meglepő annak tükrében, hogy 2010-ben végzett a hazai orvosi egyetemeken az első olyan generáció, amelynek már tantárgy volt az egyetemen az orvosok és betegek közötti ideális kommunikáció.

"2013. május 16-án diagnosztizálták, hogy nálam vastagbéldaganatról van szó. (...) A diagnózis átadása nem egészen 15 másodperces folyamat volt. Bejött az orvos, azt mondta, rosszindulatú daganat 99,8% valószínűséggel. A szövettani vizsgálatban volt benne, hogy milyen típusú, nem értettük a kódsort, megpróbáltunk utánanézni. Nagyjából két héttel a diagnózis után tudtuk meg, hogy a túlélési statisztikák szerint nagyjából 18 hónap várható" - meséli Birtalan Balázs és partnere, Mátai Tamás.


Az előadásban elhangzott, megtörtént eset jó példa az orvosok időhiánya miatt kutyafuttában közölt diagnózisra, amely után a sokkos állapotban lévő beteg általában kétségbeesetten esik neki az internetes fórumoknak, majd egy csomó tévinformációval tér vissza az orvosához.


Amikor az orvos elmondta, hogy daganatom van, azonnal megjelent a fejemben az egyenlőségjel a halállal

– meséli az előadás utáni beszélgetésen a mellrákból néhány éve kigyógyult Halom Bori, az általa alapított Mellrákinfo Egyesület elnöke.

Bori valószínűleg az emberek nagy többségéhez hasonlóan reagált a rossz hírre. Dr. Ruzsa Ágnes onkológus szakorvos tapasztalata szerint a rosszindulatú daganat diagnózisának közlése után nem is várható el a betegektől, hogy azonnal felfogják a teendőket. Mégis megnyugtató számukra, ha az orvos nem öt percben rendezi le őket, hanem egy kicsit hosszabb időt szán a tájékoztatásukra.

Az onkológus általában arra biztatja betegeit, hogy a második konzultációra már összeírt kérdéseikkel jöjjenek vissza hozzá. Az első sokk után addigra már eltelik egy kis idő, és otthon nyugodtan át tudják gondolni az állapotukkal kapcsolatos kérdéseiket. Kezdő orvos korában ő is nagyon félt, amikor közölnie kellett betegeivel egy-egy gyógyíthatatlan betegség diagnózisát, de többéves praktizálás után megtanulta, hogyan lehet tapintatosan, mégis őszintén elmondani a rossz hírt.



Az előadáshoz készített interjúkból is az rajzolódott ki, hogy a betegek értékelik az őszinteséget, még akkor is, ha olykor nagyon fájdalmas. Többnyire azért, mert segít nekik a felkészülésben és a tervezésben, a legrosszabb esetben pedig kapcsolataik rendezésében életük lezárása előtt.

A kezelőorvos bejött a kórterembe, és egy vagy másfél órán keresztül arról beszéltünk, hogy mire kell felkészülni, mire ne készüljünk, és tényleg olyan kérdésekre is válaszolt… mi még a hullaszállításról is tettünk fel neki kérdést, mert éppen akkor az valamiért nagyon fontosnak tűnt" - mesél tovább az interjúban Mátai Tamás hozzátartozó.

Pilling János orvosi kommunikációt is oktató pszichiáter szerint egy jó orvos nem „közli” a rossz hírt, hanem inkább beszélget róla a beteggel, és válaszol az összes felmerülő kérdésére.

Az előadásban elmesélt több megtörtént eset is alátámasztotta, mennyire nem mindegy, hogyan közlik valakivel a megrendítő hírt.


Forduljon ide, maga végstádiumos, kész, vége

számolt be egy onkológiai osztályon dolgozó nővér a főorvos szikár őszinteségéről, ami után két órával az osztályon fekvő kétségbeesett beteg kiugrott az ablakon.

Egy másik orvos a szervadományozás fontosságáról akarta meggyőzni haldokló páciensét, de a hasonlata annyira félrecsúszott, hogy a felháborodott hozzátartozók be is perelték miatta. A szervek halál utáni felhasználhatóságát ugyanis egy levágott fejű békával szemléltette, amely már nem él, de a végtagjai még percekig mozognak.



Egy daganatos betegségben szenvedő páciens esetében az orvos-beteg kommunikáció nem áll meg a diagnózisnál. A sugárkezelésre kényszerült betegek elkövetkező hónapjaik nagy részét a kórházakban töltik, és természetesen foglalkoztatja őket, hogy fognak-e szenvedni, lesznek-e és mennyi ideig tartanak majd a kezelések utáni fájdalmaik. Vagy hogy hogyan tudnak segíteni nekik a fájdalomcsillapításban. A kemoterápiával járó állapotváltozások elmagyarázásában pedig ismét csak az orvosokra és ápolókra vannak utalva a mindennapokban.

„Az a bajom az egészségüggyel, hogy minden infót úgy kell kihúzni az orvosokból. Az egyik kemoterápia után például kiültem napozni a kertbe, erre jön egy orvos, és azt kérdi, hogy »hát magának nem mondták el, hogy a kemó után nem mehet napra?«” – mesélte egy tüdőrákban szenvedett asszony a vele készített interjúban, aki azóta már szintén elhunyt..

Gaál Ilona, a Magyar Hospice Alapítvány munkatársa szerint a mélyinterjúk nagy tanulsága, hogy a betegeknek meg kell tanulniuk kérdezi az orvos-beteg kommunikációban. Dr. Muszbek Katalin, a Hospice Alapítvány pszichiátere szerint pedig az is sokat segíthet a kórházi együttműködésben, ha „a betegek nem válnak teljesen infantilissá” az orvos-beteg kapcsolatban. „Jó esetben partneri és nem alá-fölé rendeltségi viszony alakul ki a daganatos beteg és az őt ellátó egészségügyi dolgozók között” – mondja.

Ennek ellenére a orvos-beteg kapcsolatok többségében egyelőre az alá-fölé rendeltségi viszony dominál, aminek részben oka lehet az orvosi tekintély tisztelete, de a betegek kiszolgáltatottságtól való félelme is. Dr. Bíró Eszter, a Hospice Alapítvány pszichológusa szerint a partneri viszony hiányát jelzi az is, hogy mennyire kevés beteget tájékoztatnak az onkológiai osztályokon a jogaikról. Pedig a hatályos egészségügyi törvény szerint az életmentő beavatkozások, kezelések visszautasíthatóak, ha egy gyógyíthatatlan beteg úgy dönt, nem akar tovább szenvedni csak azért, hogy pár héttel meghosszabbítsa az életét. Ideális esetben egy ilyen nehéz döntést orvosaival és pszichológussal többször konzultálva hoz meg valaki, ami segíthet a halál tényének feldolgozásában is. Ilyen típusú lelki segítséget itthon egyelőre csak a Hospice Alapítvány pszichiáterei és önkéntesei tudnak nyújtani a haldokló daganatos betegeknek.

A PanoDráma előadása egy olyan gyógyíthatatlan beteg vallomásával zárul, akinek az interjú készítésekor már csak hetei voltak hátra. A Hospice munkatársainak és hozzátartozóinak segítségével azonban önmagával megbékélve készült a halálra:


Pár hetem van hátra. Szeretek élni, de nem mindenáron. Negyvenhárom kemoterápián vagyok túl, a kezemen pedig lassan nincsen szúrható véna. A Harry Potter Dumbledore professzorához hasonlóan most már úgy gondolok a halálra, mint a megérdemelt pihenésre. Hajlamosak vagyunk az életet csak a hosszával mérni, pedig ott van még két dimenziója, a mélysége és a szélessége is. Hogy milyen élményekben volt részünk, és mennyire voltunk képesek megélni a dolgokat. Én elégedett vagyok az élettel, amit élhettem.

Az előadás szövegkönyvét a PanoDráma alkotócsapata, Garai Judit, Hárs Anna és Lengyel Anna dramaturgok 15 hospice-os mélyinterjúból, valamint további hét saját mélyinterjúból, egy kis közvéleménykutatásból és internetes talált szövegekből állították össze.