Letették az indiai gumigyár alapkövét Gyöngyöshalászon

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

HÁTTÉR

146 milliárd forintos befektetéssel épül meg Gyöngyöshalászon az indiai Apollo Tyres első európai zöldmezős beruházása, a gyöngyöshalászi gyár. Pénteken rakták le az abroncsüzem alapkövét, és Orbán Viktorék még időkapszulát is helyeztek el.


Az Apollo magyarországi gyárában a tervek szerint naponta 16 ezer személyautóhoz, és 3000 haszongépjárműhöz gyártanak abroncsokat 2017. elejétől az - Oroszországot és Törökországot is magában foglaló - európai piac számára. A 975 új munkahelyet teremtő beruházást tavaly szeptemberben jelentette be Szijjártó Péter.


Orbán Viktor az alapkő letételekor azt mondta, hogy az Apollo Tyres egy olyan országba fektet be, ahol a gazdasági növekedés Európában a legjobbak között van, és ahol célkitűzés a munkanélküliség 3 százalékos szintre való visszaszorítása.
Hangsúlyozta:


„ha a magyarok megértik ennek a gyárnak a rendszerét, a jövőből is megértenek valamit”.

A miniszterelnök azt is mondta, hogy „nem kell 4-5 évnél több, és a világ körülöttünk teljesen meg fog változni. Ha bármely nemzet versenyképes szeretne maradni, akkor részesévé kell válnia a modern technológiáknak". Felidézte, hogy Magyarország több mint negyven évig sínylődött a kommunista rendszer alatt, elzárva a fejlett technológiai világtól. Ezt a fejlett technológiai szemléletet befektetők nélkül lehetetlen visszaszerezni - tette hozzá.


Orbán Viktor, valamint Onkar S. Kanwar, a társaság elnöke (középen) és Neeraj Kanwar alelnök (baloldalt) időkapszulát helyeznek el.


Az Apollo Tyres jelenleg négy gyártóüzemet működtet Indiában, hármat Dél-Afrikában és egyet Hollandiában. Ezek teljes kapacitása meghaladja a napi 1700 tonnát. A társaság a 2013-as pénzügyi évében a cég 1,64 milliárd euró forgalmat ért el, és összesen 16 ezer embert foglalkoztatott.