Fonyó letétbe helyezte a TV2 vételárát

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-


Simicska Lajos üzlettársának, Fonyó Károlynak cége a TV2 opciós szerződés szerinti vételárát – a pontos összeget nem közölték – közjegyzői letétbe helyezték a Közjegyzői Kamaránál – mondta a Népszavának a Megalopolis Media Zrt. nevében Óvári Győző, a cég ügyvédje.


Az ügyvéd elmondta azt is, hogy a vételi jog gyakorlásának két feltétele van, egyrészt, hogy a szándékot bejelentsék, másrészt hogy fizessenek is érte. Jelen esetben mindkettő a mai nappal megtörtént – mondta.

A TV2 korábbi tulajdonosa Pro7Sat1 korábban jelezte, nem járult hozzá, hogy Fonyó Károly átvegye a TV2 Media Group Holdings Kft. vezetését, pontosabban hogy töröljék a cégen lévő zálogjogukat. Óvári Győző hangsúlyozta: nem kérték és nem is kívánják ennek törlését.