Letartóztattak kilenc NAV-ost

-

Benne lehettek az ukrán határ mentén folyó cigarettacsempészetben.


A szerdán elfogott, cigarettacsempészet támogatásával gyanúsított pénzügyőrök közül kilencet előzetes letartóztatásba helyezett, nyolcnak pedig a házi őrizetét rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság. A folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indított ügyben a jogsértésben közreműködő kilenc pénzügyőr előzetes letartóztatását legfeljebb 2015. augusztus 31-ig rendelte el a bíróság.

Nyolc pénzügyőr gyanúsított esetében a bíróság a gyanúsítottak szabadlábra helyezéséről, egyben házi őrizetének elrendeléséről döntött, melynek időtartama ugyancsak legfeljebb augusztus 31-ig tart. A bíróság emellett két további, az ukrán eredetű dohányáru, üzemanyag és egyéb árucikkek csempészetével üzletszerűen foglalkozó két civil gyanúsított előzetes letartóztatásáról is döntött, a hozzájuk kapcsolódó, a csempészetben részt vevő gyanúsítottal szemben pedig legfeljebb egy hónapig házi őrizetet rendelt el.

A bírósági határozat indokolása szerint az előzetes letartóztatásba helyezett pénzügyőrök esetében a nyomozás még kezdeti stádiumban van, a tényállás teljes felderítése még nem történt meg, a terhükre rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú és törvényi fenyegetettségű, illetve annak elkövetése szervezett kereteken belül, kötelezettség teljesítésének elmulasztása mellett történt. A bíróság szerint alappal lehet tartani attól is, hogy szabadlábon hagyásuk esetén tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, okiratok megsemmisítésével, meghamisításával, vagy elrejtésével az eljárás lefolytatását megnehezítenék, vagy veszélyeztetnék, vagy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) csütörtökön azt közölte, hogy a főügyészség az ukrán határ mentén folyó cigarettacsempészet támogatásával gyanúsítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 18 pénzügyőrét. A közlemény szerint a KNYF debreceni regionális osztálya szerdán 25 helyszínen tartott házkutatást, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével 18 pénzügyőrt és 3 civilt fogtak el.

A nyomozás adatai szerint a NAV Záhonyi Vám- és Pénzügyőri Igazgatósága állományába tartozó pénzügyőrök jogtalan előnyért, hivatali kötelességüket megszegve azzal segítették a cigarettacsempészeket, hogy szándékosan nem fedték fel a beléptetett gépkocsikban elrejtett, ukrán eredetű dohányárut.