Lesznek itt erős csajok!

Forrás: Cannes Film Festival

-

Május 11-én kezdődik a 69. cannes-i filmfesztivál, ahonnan végig tudósítunk majd. Magyar nagyjátékfilm idén nem került a programba (de két animációs rövidfilmmel jelen leszünk, Nemes Jeles László pedig zsűritagként vesz részt), de azért persze most is bőven van mit várni. Összeszedtük azt az egy tucat dolgot, amire mi a legkíváncsibbak vagyunk.


Woody Allen #46

A 80 éves mester most szokásos film/év tempóját is felülmúlja: idei egész estés alkotása lesz a fesztivál nyitófilmje, de még ebben az évben egy hatrészes sorozattal is előrukkol az Amazonon. A Café Societyt természetesen versenyen kívül vetítik, mert Woody nem hisz a filmek versenyeztetésében, és egy fiúról (Jesse Eisenberg) szól, aki a 30-as évek Hollywoodjában, befolyásos nagybátyja (Steve Carell) segítségével próbál boldogulni, és közben szerelmes lesz Kristen Stewartba.



Adam Driver felcsap buszsofőrnek

Biztos, hogy nem a Paterson lesz a fesztivál legmozgalmasabb cselekményű filmje: egy buszsofőrről (Adam Driver) szól, aki csendben megfigyeli a körülötte zajló világot és verseket ír, illetve a feleségéről, aki meg szereti a buszsofőrt. Lehet, hogy altatónak lesz csak jó, de egyelőre bízunk Jim Jarmuschban – aki három évvel szuper vámpíros filmje, a Halhatatlan szeretők után tér vissza Cannes-ba – és Driver karizmájában.



Vérszívó modellek

Nicolas Winding Refn a Drive zajos sikere és a Csak Isten bocsáthat meg látványos bukása után ismét a versenyprogramban szerepel, mégpedig azzal a Neon démon című csajos horrorral, amit már előző filmje premierjekor beígért. Elle Fanning egy kezdő modellt alakít, aki Los Angelesben próbál szerencsét, ahol a szó szoros értelmében rávetik magukat az ifjúságára szomjazó konkurensek.



Talpon maradni

A Rester Vertical t azért várjuk, mert Alain Guiraudie rendezte, aki a kiváló Idegen a tónált is csinálta, ami 2013-ban szerepelt a Certain Regard elnevezésű szekcióban, és különösen sokat ígér, hogy Guiraudie-t most előléptették a versenybe. Filmje egy rendezőről szól, akit szülés utáni depresszióban szenvedő barátnője magára hagy közös csecsemőjükkel, és ezután a férfi egyszerre próbál megfelelni az apaság követelményeinek, és ihletet meríteni következő filmjéhez.



Gael García Bernal kommunistát üldöz

A chilei Pablo Larraín (No, El Club) új filmjében, a Nerudában Gael García Bernal egy nyomozót alakít, aki 1948-ban azt a feladatot kapja, hogy találja meg a szökésben levő Pablo Nerudát, akit kommunista nézetei miatt le akarnak tartóztatni. A politikus-költő szándékosan nyomokat hagy a rendőrnek, és izgalmas macska-egér játék kezdődik.


Neruda


Szellemek a párizsi divatvilágban

Olivier Assayas előző, kiváló filmje, a Sils Maria felhői elegánsan bizonyította be, hogy Kristen Stewart tényleg színésznő, úgyhogy második együttműködésük iránt is nagy reményeket táplálunk. A Personal Shopperben Stewart figurájának az a dolga, hogy hírességek ruhatárának összeállításában segédkezzen, ami sokaknak álommeló lenne, ő viszont rühelli, csak azért csinálja, mert ebből fedezi párizsi tartózkodásának költségeit. És mi másért is lógna ott, mint azért, mert egy jelre vár nemrég meghalt ikertestvére szellemétől.


Personal Shopper


Zsigmond Vilmosra emlékezünk

Az idén januárban elhunyt, Oscar-díjas operatőrről, Zsigmond Vilmosról szóló, Close Encounters with Vilmos Zsigmond című dokumentumfilm másnak indult: egy Pierre Filmon nevű francia rendező szerette volna, ha a neves operatőr fényképezi az első nagyjátékfilmjét, de a sok találkozó és előkészület során végül maga Zsigmond vált filmje témájává. Igaz, hogy Zsigmond Vilmosról és Kovács Lászlóról már készült egy remek doksi No Subtitles Necessary címmel, de minden bizonnyal van még a témában legalább egy filmnyi.


Close Encounters with Vilmos Zsigmond


Csavargás Shia LaBeouffal

Andrea Arnold eddig kizárólag remek dolgokat csinált (Red Road, Akvárium, Üvöltő szelek), mégis csodálkoznánk, ha nem az derülne ki, hogy az American Honey simán lehetett volna egy órával rövidebb is: egy az USA lepattantabb részein játszódó, kallódó fiatalokról szóló road movie esetében a 162 perces játékidő nem tűnik indokoltnak. A sztori egyébként egy lány körül bonyolódik, aki hozzácsapódik egy magazin-előfizetéseket áruló, bulizó, szabadon szexelő, időnként a törvényt is megszegő bandához, amelynek Shia LaBeouf is tagja.


American Honey


Idén egy rossz filmjét már bemutatták

Jeff Nichols (Take Shelter, Mud) izgalmas rendező, aki pár hónap különbséggel két filmet is leszállít: a Midnight Specialt a Berlinalén mutatták be, a cannes-i versenyben pedig a Loving szerepel. Utóbbi igaz történetet mesél el egy fehér férfiról és egy fekete nőről (Joel Edgerton és Ruth Negga), akik az 50-es évek Amerikájában összeházasodtak – amikor ez még illegális volt –, majd bíróságon küzdöttek a jogaikért. Reméljük, ez lesz Nichols idei emlékezetesebb filmjei.


Loving


Jeff Bridges a rosszfiúk nyomában

A Hell or High Waterben Chris Pine és Ben Foster két texasi fivért alakít, akik kitalálják, hogy csődbe ment farmjukat bankrablással fogják megmenteni. A törvény Jeff Bridges képében megjelenő őrének viszont nem annyira tetszik ez az elképzelés. David Mackenzie csinált már gyatra filmet is (Spread), de azért többségében jókat szokott (Young Adam, Hallam Foe, Starred Up), és ez a cowboy-hangulat elég királynak tűnik.


Hell or High Water


Az ördögűző megszólal

A filmfesztiválozásban az egyik legélvezetesebb dolog, hogy az ember élőben láthat és hallhat rendező- és színészlegendákat, ennek pedig a legszuperebb formája az, amikor nem egy sajtótájékoztatón ismételgetik az alkotók ugyanazt a két unalmas dolgot a filmjükkel kapcsolatban, hanem az egész karrierjüket áttekintő, hosszú beszélgetésen vesznek részt. A korábbi években adott már ilyen mesterkurzust Cannes-ban többek közt Martin Scorsese és Quentin Tarantino is, idén pedig William Friedkinen a sor. Őt nemcsak azért lesz érdekes hallgatni, mert olyan filmeket csinált, mint a Francia kapcsolat, Az ördögűző, a Portyán és a Gyilkos Joe, hanem azért is, mert arrogáns kívülállónak számít Hollywoodban – és ő is nagyjából így tekint magára –, úgyhogy elképzelhető, hogy lesz pár zaftos, beszólós sztorija a kollégáiról.


William Friedkin


Szevasztok, meghalok

Majd, ha három év múlva betölti a harmincat, talán nem kell annyit emlegetni a korát, de Xavier Dolan egyelőre marad a „kanadai csodagyerek”, aki 27 évesen már hat egész estés filmet csinált, és ötödször szerepel a cannes-i filmfesztivál valamelyik szekciójában. A Juste la fin du monde egy fiatal íróról szól, aki hosszú távollét után visszatér a családjához, hogy elmondja nekik, hamarosan meg fog halni. A szereposztás frenetikus: az írót Gaspard Ulliel (Hannibal ébredése) játssza, rokonai közt találjuk Marion Cotillard-t, Vincent Casselt és Léa Seydoux-t is. Óriási pluszpont a korábban többségében túl hosszú filmeket rendező Dolannak azért, mert 95 perces filmet csinált egy olyan évben, amikor a verseny tömve van három órát súroló alkotásokkal.