Leszedte a fóliát boltjairól a gyászoló kaposvári trafikos

Fotó: MTI/MTVA / Donka Ferenc

-

Három üzlete van, az egyikben szerdán meggyilkolták az alkalmazottat.


Gölöncsér Attila azt mondta: nem várja meg a törvénymódosítást, nem hagyja, hogy a munkatársai életveszélyes körülmények között dolgozzanak. Közölte: két dohányboltjának portálján már nincs fólia, a harmadikat – ahol a gyilkosság történt – többet nem fogja kinyitni. Elmondta azt is, hogy két kolléganője is felmondott a történtek után.

Az MTI tudósítója úgy tapasztalta, hogy szerda óta több lefóliázott kaposvári dohányboltban a tulajdonosok felhatalmazásával nyitott ajtók mellett dolgoznak az eladók.


A Fő utcai trafikban történt gyilkosság gyanúsítottját csütörtökön vették őrizetbe. B. Péter a rendőrségen és szombat délelőtt az előzetes letartóztatásáról döntő bíróságon is beismerő vallomást tett.


Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón a kaposvári dohányboltban történt gyilkosságot elítélve úgy nyilatkozott, ha a rendőrségi vizsgálat azt állapítja meg, hogy a lesötétített ablakú dohányboltokat több rablótámadás éri, a kormány hajlandó felülvizsgálni az álláspontját, és leszedetni a fóliát a trafikosokkal.


Van összefüggés

A nyomozás részleteiről pénteken tartott rendőrségi sajtótájékoztatón Szijártó István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese azt mondta: ha az eljárás során lesz azzal kapcsolatos információjuk, hogy van összefüggés a bűncselekmény és a lesötétített portál között, akkor azt a főhatóságukkal közölni fogják.


Mindenki egyetért

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a dohányboltban szerda este történt tragédia után csütörtökön közleményében azt írta: javaslattal él a Nemzetgazdasági Minisztérium felé, hogy a szaktárca vizsgálja felül a nemzeti dohányboltok esetében a jelenleg érvényben lévő szabályozást, s vegye ki azt a rendelkezést a törvényből, amely szerint a nemzeti dohányboltokban lévő dohánytermékek nem lehetnek láthatóak az üzleten kívülről.

Hasonló kérést fogalmaztak meg a Somogy Megyei Közgyűlés tagjai, amikor a pénteki ülésén elhangzott interpellációk egyike nyomán felkérték Jakó Gergelyt (Fidesz-KDNP), a megyegyűlés elnökét, szorgalmazza, hogy a trafikok ablakainak kötelező fóliázására vonatkozó részt vegyék ki a törvényből.

Az MSZP – ugyancsak pénteken – közleményben sürgette, hogy a kormány azonnal nyújtson be törvénymódosítást a trafiksötétítés eltörlése érdekében; Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján pedig azt közölte: pártja hétfőn törvénymódosító javaslatot nyújt be a parlamentnek annak érdekében, hogy megszüntessék a dohányboltok külső elsötétítését, lefóliázását.