Lesz-e új háború a Kaukázusban?

Fotó: MTI/EPA/PHOTOLURE / Vahram Baghdaszarján

-

A hétvégén kiújultak a harcok az azerbajdzsáni Nagorno-Karabakhban, 22 év óta nem voltak ennyire súlyos összecsapások. Rácz Andrást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő, „Regionális biztonság a Dél-Kaukázus térségében” című kutatási program vezetőjét kérdeztük az eseményekről.


„Fontos látni, hogy a karabahi konfliktusban a frontvonal soha sem volt teljesen nyugodt. Évről évre rendszeresek voltak a kisebb csetepaték, halálos áldozatokkal mindkét oldalon” – mondta a VS.hu-nak Rácz András. Ezzel együtt a mostani összecsapások az elmúlt 22 év egyértelműen legsúlyosabb harcai, és még nem látjuk a végét.

Ami a kutató szerint biztosnak tűnik, hogy az április 2-re virradó hajnalban azeri erők támadást indítottak a hegyi-karabahi szakadár régió fegyveres erői ellen. Az azeri oldal a támadást azzal indokolta, hogy a szakadárok tüzérségi tűzzel támadták az azeri fegyveres erőket és a közeli településeket, és ezt megakadályozandó volt szükség ellenakcióra.


Kicsit tehát afféle »azzal kezdődött, hogy visszalőttünk« jellegű a helyzet


– mondta.

Onnan is tudható, hogy az azeriek támadtak, hogy a szakadárok már több, frissen kilőtt azeri harcjárműről szóló filmfelvételt is bemutattak, ezek pedig másképp nem kerülhettek volna a karabahiak által ellenőrzött területre. „A ’Ki kezdte?’ jellegű kérdésekre tehát az a rövid válasz, hogy a tűzszünetben rögzített frontvonalat az azeri erők lépték át először, és a harcok jelenleg is a szakadárok által ellenőrzött területen folynak” – mondta Rácz András.


Mindkét fél bevetett nehézfegyvereket is


Noha folyamatban lévő fegyveres konfliktusról nagyon nehéz pontos, taktikai szintű információkat szerezni, az biztosnak látszik, hogy az azeri erők kisebb területeket megszereztek, részben Karabah északkeleti, Martakert környéki részén, részben a Karabah körüli, szintén megszállt azeri területek észak-keleti és dél-keleti oldalán. Viszont az azeriek előrenyomulása elakadt a szakadárok erős ellenállásán.

A hétvégén Azerbajdzsán egy helikoptert, valamint több harckocsit és páncélozott járművet dokumentálhatóan veszített. Azeri oldalon eddig 12 halottat vallott be a kormányzat, örmény oldalon 18 főt, de a valós veszteségek minden bizonnyal magasabbak. A sebesültek száma már akkor száz fölött volt. Hétfőn aztán az azeriek egy sor próbálkozást tettek arra, hogy bejussanak Hegyi-Karabah területére. Ez nem sikerült, de az azerbajdzsáni hadsereg bakui közlés szerint 170 örmény katonával végzett és 12 páncélozott járművet semmisített meg. Az örmények szerint ők is megsemmisítettek öt T-90-es típusú harckocsit és megöltek egy tucatnyi katonát, míg Azerbajdzsán drónnal is csapást mért egy örmény önkénteseket szállító buszra, amelyben öten meghaltak.


Mindenki elitéli

A harcokat az egész nemzetközi közösség elítélte, beleértve az Európai Uniót, az Egyesült Államokat, Oroszországot és az ENSZ főtitkárt is, és a feleket az összetűzések beszüntetésére szólították fel. Az azeri védelmi minisztérium ugyan vasárnap délben egyoldalúan tűzszünetet hirdetett, hivatkozva a harcok beszüntetésére vonatkozó számos nemzetközi felhívásra, az összecsapások folytatódtak.


Civil áldozatok is


Minden ilyen fegyveres konfliktus esetében felmerül persze az információs háború problémája is, vagyis az, hogy nehéz ellenőrzött információkhoz jutni. Rácz András erre a felvetésre úgy válaszolt, hogy ők kutatóként teljes mértékben nyilvános forrásokból dolgoznak. „A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán második éve folyik egy, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innováció Hivatal által finanszírozott kutatás, amelynek keretében a Dél-Kaukázus biztonságpolitikai problémáival foglalkozunk”.

Ebben a kutatásban hárman figyelik a térséggel kapcsolatos helyi, nyugati és orosz híreket, illetve olvassák a régióval foglalkozó szakértői elemzéseket. „Az már körülbelül fél éve jól látható folyamat, hogy egyre többször sértik meg a felek a tűzszünetet, egyre több áldozat van mindkét oldalon – ilyen értelemben a mostani harcok nem jelentenek komoly meglepetést. Egy ideje már benne volt sajnos a levegőben, hogy előbb-utóbb robbanni fog a feszültség” – mondta Rácz András.


Remélhetőleg nem

A kutató szerint remélhetőleg nem eszkalálódik a konfliktus. „Egyrészt az eddigiekből az látszik, hogy Azerbajdzsánnak korlátozott katonai céljai vannak. Nem készül egész Karabah visszafoglalására. Karabah visszaszerzése ugyanis nem lenne lehetséges Örményország katonai legyőzése nélkül, hiszen a szakadárok minden tekintetben Jerevántól függnek, politikai, gazdasági és katonai értelemben egyaránt.” Ez a függés egyébként bizonyos mértékig kölcsönös: a mostani örmény elnök, Szerzs Szargszjan nemcsak Karabahban született, de a karabahi háború alatt a szakadár erők főparancsnoka is volt; a jereváni vezetésben roppant erős a karabahi örmények befolyása.


Hegyi-karbah, örményország, azerbajdzsán, Harcok

A nacionalista indulatok elszabadulhatnak


Örményország viszont tagja az orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, azaz külső támadás esetén kérhetné Oroszország katonai segítségét, ez pedig olyasmi, amit Azerbajdzsán nem kockáztathat meg. A korlátozott azeri célokra utal az is, hogy az azeri-örmény határon nyugalom van, és az összecsapások csak a karabahi frontvonalra korlátozódnak. Emellett Azerbajdzsán eddig sem nagy hatótávolságú tüzérséget, sem légierőt nem vetett be érdemben, pedig több száz ilyen fegyverrendszerrel rendelkezik.

Másrészt, az örmény és karabahi védelmi stratégia a terepadottságok és az elmúlt két évtizedben emelt erődítések maximális kihasználása mellett arra alapul, hogy háború esetén nagy hatótávolságú tüzérséggel és föld-föld rakétákkal olyan károkat okozzanak az azerbajdzsáni olajipari infrastruktúrában és a Karabahhoz közeli nagyvárosokban, hogy Baku számára ne érje meg háborút kezdeni. Ez tehát egyfajta elrettentésre alapuló stratégia.



Elhúzódó konfliktus

A Szovjetunió egykori Hegyi-Karabah Autonóm Körzete (oblaszty) nemzetközi jogi értelemben a mai Azerbajdzsán része, azonban a régiót és körülötte lévő hét azeri megyét 1994 óta megszállva tartja Örményország. A Hegyi-Karabahért zajló azeri-örmény háború a Szovjetunió felbomlását kísérő fegyveres konfliktusok közül a legvéresebb volt, sok tízezer áldozattal és több mint egymillió menekülttel. A háború 1994-ben örmény győzelemmel és a status quo állapotot befagyasztó tűzszünettel ért véget. Így a bakui vezetésnek 1994 óta összesen körülbelül az ország területének húsz százaléka fölött nincs ellenőrzése. Hegyi-Karabah magát önálló államnak tekinti, ám minden tekintetben Örményországtól függ, és a „függetlenségét” az ENSZ egyetlen tagállama sem ismerte el, érdekes módon még Örményország sem.


A harcok második napján, vasárnapra virradóra Örményország megkezdte ezeknek az azeri mélységi célpontok elérésére alkalmas fegyverrendszereknek – Tocska-U rakéták és Szmercs rakéta-sorozatvetők – a Karabahba vezénylését. Jereván láthatóan készen áll rá, hogy stratégiai károkat okozzon Azerbajdzsánnak, ha súlyosbodnának az összecsapások.

A harcokat a teljes nemzetközi közösség elítéli, lényegében egyhangúlag. A szíriai konfliktus, a menekültválság és a terrorfenyegetettség árnyékában senkinek sem hiányzik most egy újabb dél-kaukázusi háború. Putyinnak sem, hiszen még a szíriai szerepvállalása sem ért véget, és Kelet-Ukrajnában sem érte még el a kitűzött politikai céljait. Két folyamatban lévő fegyveres konfliktus mellé pedig Moszkva sem szeretne még egy harmadikat is, különösen úgy nem, ha esetleg konkrét katonai segítséget is kellene nyújtania Örményországnak. Noha a török kormány feltétlen politikai támogatásáról biztosította Bakut, ez szintén inkább belpolitikai jelentőségű gesztus, és nem jelenti azt, hogy Törökország katonai támogatást akarna nyújtani az azerieknek, vagy ad absurdum megtámadná Örményországot. Szó sincs ilyesmiről.


A jó hír és a rossz

Rácz András szerint „a jó hír az, hogy politikai, gazdasági és katonai értelemben mind Azerbajdzsán, mind Örményország nagyon erősen függ a külföldi partnereitől. Egyik állam sincs abban a helyzetben, hogy a nagyhatalmak rosszallásával szemben komoly, illetve hosszan tartó háborúba bonyolódjon”.


Hegyi-karbah, örményország, azerbajdzsán, Harcok


Baku gazdaságilag nincs olyan helyzetben, hogy belevághasson egy nagy léptékű, illetve elhúzódó háborúba. A döntően szénhidrogén-exportból élő azerbajdzsáni gazdaságot rettenetesen megviselte az olajárzuhanás. Bekövetkezett az a néhány éve még teljesen elképzelhetetlen helyzet, hogy Bakunak az IMF-hez kellett fordulnia pénzügyi segítségért. A nemzeti valuta, a manat egy év alatt értékének 50 százalékát elveszítette, ami az elbocsátásokkal és áremelkedéssel együtt korábban ismeretlen megélhetési nehézségeket okoz a lakosságnak. A gazdasági problémák miatt az idei év elején nagy kormányellenes tüntetések és tiltakozások voltak szerte az országban, amikre a rezsim kiterjedt erőszakkal és letartóztatásokkal válaszolt.

„Ilyen körülmények között azt gondolom, hogy a mostani offenzíva alapvetően belpolitikai célokat szolgál Azerbajdzsánnak. A harcokra hivatkozva fel lehet szítani a nacionalista érzelmeket, és rá lehet venni a lakosságot, hogy a győzelem – lett légyen bármi is az – érdekében viselje el a gazdasági nehézségeket. Nem mellesleg, a romló biztonsági helyzetre hivatkozva keményebben fel lehet lépni a belső ellenzékkel szemben is” – mondta a kutató.

Vagyis egyelőre nem valószínű, hogy teljes államközi konfliktussá, vagy pláne regionális háborúvá szélesedne a mostani konfliktus. A harcok ettől persze még elhúzódhatnak, de az összecsapások remélhetőleg mind térben, mind intenzitásban korlátozottak maradnak. A helyzet ezzel együtt súlyos, jelentős kockázatokkal. A nacionalista érzelmek ugyanis mindkét oldalon roppant erősek a társadalomban és a politikai vezetésben, ez pedig könnyen a racionalitástól távolodó, eszkalációs lépésekhez vezethet.

A cikk alapját képező interjú 2016. április 3-án, vasárnap készült.