Leonardo DiCapriót egy felbőszült medve sem töri meg

Forrás: 20th Century Fox

-

Új előzetes jött ki a The Revenant (A visszatérő) című filmhez, amelyben a Leonardo DiCaprio által játszott felfedezőt medve támadja meg, aztán sorsára hagyják a társai. Végre többet látunk az év egyik legnagyobb Oscar-esélyeséből.


A The Revenant nemcsak azért került az érdeklődés középpontjába, mert a Birdmannel Oscart nyert Alejandro González Iñárritu rendezi, a főszereplője pedig a régóta Oscarra hajtó DiCaprio, hanem a viszontagságos forgatási procedúra miatt is. Mivel Emmanuel Lubezki operatőr (Az élet fája, Gravitáció) szinte csak természetes fénnyel dolgozott, a filmet egy éven át vették föl, miközben a stábtagok majdnem halálra fagytak Kanadában és Argentínában. Utóforgatásra is szükség volt, így a tervezett költségvetést negyven millió dollárral túllépte a produkció. DiCaprio viszont annyira beleélte magát a 19. századi felfedező szerepébe, hogy vegetáriánusként igazi májat evett egy jelenetben.


Több cikk már most az Apokalipszis, most hírhedten embert próbáló forgatásához hasonlítja a The Revenant készítésének történetét. Ezzel együtt nagyon várjuk a filmet, az előzetes után pedig csak még kíváncsibbak lettünk rá: Iñárritu nemcsak a medvetámadás utáni szenvedést, hanem a DiCaprio által játszott főhős bosszúhadjáratát is szikár realizmussal ábrázolja, ilyen kemény westernt utoljára talán John Hillcoattól (Az ajánlat) láthattunk.

A The Revenantet december 25-én mutatják be Amerikában.