Lengyelország: nem is tervezik az abortusztörvény módosítását

Fotó: MTI/EPA/PAP / Tomasz Gzell

-

A lengyel kormány nem dolgozik a jelenlegi abortusztörvény módosításán - jelentette be Beata Szydlo kormányfő.


„Nagyon világosan és határozottan mondom: a kormány nem dolgozott, és nem is dolgozik semmiféle olyan törvényen, mely változtatna a jelenlegi abortuszjogon" - jelentette ki Szydlo. Aláhúzta: a szeptember végén a részletes parlamenti vitára bocsátott, a jelenlegi, kompromisszumnak tartott törvényen szigorítani kívánó tervezetet egy polgári kezdeményezés keretében nyújtottak be.

A másik polgári tervezetet, mely viszont a jelenlegi előírások liberalizálását célozta, a képviselők az általános vita után elvetették, mégpedig az ellenzéki Lengyel Parasztpárt kezdeményezésére. Az erről szóló szavazás során „ténylegesen az összes tömörülésen belül eltértek a vélemények" - mutatott rá Szydlo.

Szerinte az abortuszügyben az utóbbi napokban túl magasra csaptak az indulatok, a közéleti szereplők, különösen a politikusok felelőssége pedig az, hogy ezeket csillapítsák. "Különböző véleményeket kell tiszteletben tartanunk" - mondta, hangsúlyozva: ennek békés véleménycsere keretében kell történnie.

Lengyelországban hétfőn százezren vonultak az utcára gyászruhában, hogy tiltakozzanak az amúgy is szigorú abortusztörvény további, a teljes tilalom felé történő szigorításán.