Lemondott az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Hegedűs István közleményében a Farkas Flórián által ráhagyott “nehéz és kínos örökségről” írt.


A roma politikus közleményében cáfolta azokat az információkat, hogy testületi nyomásra mondott volna le elnöki pozíciójáról, és indokként az egészségügyi okokat sem említett. Az atv.hu hétfő délután írt arról, hogy Hegedüs István még a héten lemond megbízatásáról és a portál szerint a döntését részben egészségügyi okokkal magyarázta – írja a Romnet.hu.

Hegedűs szerint az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) a személyes politikai harcok martalékává vált, és ezért egyetlen ember, a Fidesz országgyűlési képviselője, Orbán Viktor kormányfő megbízottja, Farkas Flórián okolható.

„Távozásomat az ORÖ testületi ülésen szerettem volna bejelenteni, de az ellenzéki képviselők között zajló pozícióharc miatt erre nem nyílt lehetőségem, és méltatlannak is tartom a tisztséghez, hogy azt egy botrányokkal övezett testületi ülésen tegyem meg. Az elnöki tisztségemről való lemondásomról már tájékoztattam a Fővárosi Kormányhivatalt, és még a mai nap folyamán tudatom képviselőtársaimmal is” – írta Hegedüs István.

A Lungo Dromot képviselő Hegedüs István, 2014. október 31-től irányította az Országos Roma Önkormányzatot. A pozícióra maga Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, az ORÖ korábbi elnöke jelölte a pozícióra, mert parlamenti képviselői mandátuma miatt nem irányíthatta tovább a testületet.


Nem volt híd a munka világába

A Romnet szerint a két roma vezető között tavaly májusban, azt követően romlott meg a viszony, és fordultak egymás ellen, hogy a Híd a munka világába projekt körül kiderültek a pénzügyi visszaélések, és több büntetőfeljelentés miatt az adóhatóság nyomozást rendelt el jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával.

Ahogy hétfőn megírtuk, az ORÖ-nek várhatóan 1,2 milliárd forintot kell visszafizetnie, miután kiderült, hogy a kormányzati ellenőrök nem találták nyomát semmilyen értékelhető szakmai tevékenységnek a Farkas Flórián által alapított „Híd a munka világába” foglalkoztatási szövetkezet által összevásárolt ingatlanokban