Lemondott az iszlamista szélsőségesekkel hírbe hozott svéd miniszter

Fotó: MTI/EPA/TT / Jessica Gow

-

Távozik posztjáról Mehmet Kaplan svéd építésügyi és városfejlesztési miniszter, miután török szélsőjobboldaliakhoz fűződő kapcsolatairól kerültek elő fotók, és mivel Izraelnek a palesztinokkal való bánásmódját a nácikéhoz hasonlította.


Stefan Löfven svéd kormányfő a tárcavezetővel közös sajtótájékoztatón azt mondta, Kaplan benyújtotta lemondását, amelyet ő elfogadott. Löfven a rendezvényen mindenesetre méltatta a miniszter „humanista és demokrata értékeit", Kaplan pedig megerősítette, hogy a szélsőségesség minden formáját ellenzi.


A 44 éves környezetvédő aktivista körül néhány napja egy kisebb botránysorozat robbant ki. Egyrészt megjelent róla egy videó, amelyben Izrael palesztinokkal szembeni politikáját ostorozza. A felvétel öt évvel azelőtt készült, hogy a török származású politikus 2014-ben a Zöldek képviseletében a balközép, kisebbségi kormány tagjává vált. A képsorok tanúsága szerint 2009 márciusában egy szomáliai alapítvány által az iszlamofóbiáról rendezett vitán az akkoriban parlamenti képviselőként tevékenykedő Kaplan említést tett azokról a hasonlóságokról, amelyek Hitler Németországában a zsidók és a jelenkori palesztinok üldöztetését jellemzik. Isaac Bachman, Izrael svédországi nagykövete sajnálkozását fejezte ki Kaplan „mélyen antiszemita" szavai miatt.

Múlt héten ugyancsak heves felháborodást okozott a skandináv országban, hogy a lemondott tárcavezetőről olyan, 2015 júliusában készült fényképek kerültek nyilvánosságra, amelyeken török szélsőjobboldaliak társaságában látható egy vacsorán. A rendezvényt Ilhan Senturk, a Szürke Farkasok nevű szélsőjobboldali csoport svéd tagja tartotta. A Szürke Farkasok a múlt évszázad hatvanas éveinek végén jelentek meg Törökországban, embereik harcoltak az Oroszországhoz tartozó Csecsenföldön, ahova fegyvereket csempésztek. Egyik vezetőjük, a 32 éves Allarslan Celik közölte, hogy ő lőtte agyon tavaly november 24-én Szíriában a török légierő által megsemmisített orosz Szu-24-es vadászbombázó pilótáját, aki katapultált gépéből.