Lemondott a nőket becsmérlő versenyigazgató

Fotó: Getty Images / Matthew Stockman

-

A nőket becsmérlő nyilatkozata után néhány nappal lemondott Raymond Moore, a vasárnap véget ért Indian Wells-i tenisztorna igazgatója.


A dél-afrikai funkcionárius pénteken újságírók előtt kijelentette, ha ő női versenyző lenne, akkor minden este térden állva mondana hálát Istennek azért, hogy Roger Federer és Rafael Nadal megszületett. A női tenisz ugyanis szerinte csak a férfiak "farvizén" létezik, és nem hoz önálló döntéseket.


Serena Williams és Raymond Moore nem egymást tapsolja meg


Az Indian Wells-i döntőben alulmaradt, világelső Serena Williams válaszul közölte, senki előtt nem kell letérdelniük, és sokan őmiatta és nővére, Venus miatt néznek teniszt. A férfiaknál ötödik bajnoki címét begyűjtő, ugyancsak világelső Novak Djokovic úgy vélekedett, Moore politikailag nem volt korrekt, és sportszerűbb hozzáállásra szólította fel.

A 69 éves igazgató az eset után elnézést kért "téves és ízléstelen" nyilatkozata miatt, hétfőn pedig bejelentette lemondását. A verseny tulajdonosa, a milliárdos Larry Ellison azt mondta, teljes mértékben megérti Moore döntését.