Lemondott a Népszabadság főszerkesztője

Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Mohai Balázs

-

Tegnap derült ki, hogy a rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki Murányi Marcellt. Ma pedig az is, az elütött biciklis már két hete meghalt.


Ma reggel, a sajtóból értesültem a megrendítő hírről, hogy időközben elhunyt az a férfi, aki abban a balesetben sérült meg, amelynek részese voltam.
A mai napon a Népszabadság főszerkesztői posztjáról lemondtam. Döntésemről tájékoztattam a lap és a kiadó vezetését.

Ezt a közleményt írta nol.hu-ra Murányi Marcell, a Népszabadság főszerkesztője.


Mint azt szerdán mi is megírtuk, egy március 30-án történt esettel összefüggésben a rendőrség cserbenhagyásos gázolás miatt gyanúsítottként hallgatta ki Murányi Marcellt.

Csütörtökön a Ripost online bulvárlap azt írta, a Murányi által elütött biciklista már két hete, április 28-án meghalt, amiről valószínűleg a főszerkesztő se tudhatott idáig, hiszen tegnapi közleményében még arról írt, „szeretném kifejezni együttérzésemet a baleset sérültjének”.