Lemond, és távozik a pártpolitikából az LMP elnöke

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Schiffer András, a párt alapítója és eddigi társelnöke ügyvédként fog dolgozni.


“Hosszú távon nem inspiráló az, hogy az ember egy viszonylag kisszámú frakcióban legyen képviselő. Attól viszont a hideg ráz, hogy kistestvérként egy koalíciós kormány részeként ott legyünk akár a Fidesz, akár az MSZP és vidéke mellett” - mondta Schiffer András az Indexnek. Az LMP alapítója, jelenlegi társelnöke az interjúban jelentette be, hogy lemond tisztségeiről és parlamenti mandátumáról, és távozik a pártpolitikából. “Azért vágtam bele tehát a történetbe 2007-08-ban, mert van egy képem arról, milyen Magyarországot szeretnék. Ehhez egy eszköz a párt és a parlamenti részvétel, de korántsem egyedüli” - mondta Schiffer.

Döntését hétfő este jelentette be a párt elnökségének. 2012-ben az ismert tagok és képviselők egy részének távozásával járó belharcok miatt egyszer már ideiglenesen lemondott tisztségeiről, de azt állítja, most nem erről van szó. Nem akar indulni a 2018-as és 2019-es választásokon, nem akar sem alkotmánybíró, sem köztársasági elnök lenni. Külföldre sem akar menni.

Schiffer szerint az LMP pártként nem tudott áttörni, mert nincs meg körülötte a szellemi erőtér. Az interjúban azt mondta, nem akarja a médiát kritizálni, de számára “sokkhatás volt, hogy miközben az európai-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalásokról szóló holland, osztrák, német parlamenti vita máshol címlapsztori, nálunk meg az a vezető hír, ki mit lopott el vagy ki kivel kardozik” .

Az LMP sajnálja, de tiszteletben tartja és tudomásul veszi Schiffer döntését. A párt elnöksége és frakciója szerdán ülésezik, ezután adnak tájékoztatást a további lépésekről - áll a párt közleményében.

Schiffer András azt mondta, ismét ügyvédként dolgozik majd.