Lemalacozta a "nem 100 százalékos" gyerekeket a polgármester földesúr

Forrás: Pécsi Napilap/Youtube

-

Szigetvár városvezetője, Vass Péter nem gondolja szerencsétlennek mondatait.


Vicc az is, hogy alapvetően ma az egészséges gyerekeket a hátrányos helyzetű és nem teljesen százszázalékos gyerekeket egy iskolában taníttatjuk. Ezt az állattartásban úgy csináljuk – és ez sokkal humánusabb –, hogy az egészséges malacokat átvisszük az utónevelőbe. A gyengébbeket külön rakjuk, minőségibb kaját adunk nekik, és megpróbáljuk felhozni őket arra a szintre, hogy a jobbak közé kerülhessenek.

Ezt Vass Péter szigetvári polgármester mondta két hete egy iskolai rendezvényen. Az RTL Klubnak Vass azt mondta, kitart a mondandója mellett, nem tartja szerencsétlennek, és mivel állatorvos, azért használta ezt a példát. Azt viszont kiemelte, nem akart egy állatot egy emberrel összehasonlítani, csak szemléltetni akarta a példát, hogy korábban a kisegítő iskolákban jobban lehetett foglalkozni „ezekkel a gyerekekkel”.


Vass Péterről – aki függetlenként baloldali támogatással lett polgármester – egyébként nem először írunk, Baranya megyében a földárverések során a harmadik legtöbb földet tudta megszerezni, 172,4 hektárt 289,750 millióért. Szüksége is volt erre, mert húsipari cégcsoportja akár lehúzhatta volna a rolót, ha nem sikerül az állattartáshoz szükséges földet biztosítani.