Lehet, hogy ki kell lőni az öregeket az űrbe

Fotó: Vs.hu / Hirling Balint

-

Örök élet, önként vállalt halál, polgárjogot kapó mesterséges intelligenciák – nem egy új sorozatot ajánlunk, a jövőről beszélgettünk. Kapaszkodjanak!


Egyszerű dolga volt még Madách Ádámjának, feltehette azt a kérdést, hogy „megy-é előbbre majdan fajzatom”, aztán persze erre se kapott rendes választ az Úrtól. Én Steve Fuller, amerikai transzhumanista szociológussal ültem le beszélgetni a Brain Bar Budapesten tartott előadása után, amit azzal kezdett, hogy senki ne örüljön a jelen lévő fiatalok közül az örök élet ígéretének, mert ez azzal jár, hogy a főnökei soha nem halnak ki a sarokirodák párnás székeiből. Szerencsére aztán elmondta, hogy nem lesz muszáj kivárni ezeket a problémákat, ő például szeretne rajta lenni az Icarus Interstellar űrhajóján, amely új világok elfoglalására szállítja a soha meg nem haló, tapasztalt öregeket.


Nagyon-gyors-talpaló

A transzhumanizmus egy olyan bájosan sok ágra bomló irányzat, ami az emberi faj továbbfejlődésével foglalkozik. Az agy tuningolásától a test módosításán túl egészen a test hátrahagyásáig, illetve ezek társadalmi következményeiig terjed az érdeklődési területe. Ahhoz képest, hogy még a legföldhözragadtabb transzhumanista gondolat is sci-finek tűnik ma, több egyetemen és kutatóintézetben folyik az örökletes betegségeket, szerzett sérüléseket legyőző protézisek tesztelése, agyvezérelt eszközök fejlesztése. Ráadásul kontaktlencsét viselünk, vérnyomáscsökkentőt szedünk, ahelyett, hogy meghalnánk, ahogy az száz éve még illendő volt.

Tényleg lesz egy pillanat, amikor a fiatalok háborúba bonyolódnak az öregekkel, ahogy azt az előadásában pedzegette?


Valódi konfliktus alakulhat ki a generációk közti feszültségből. Nem hiszem, hogy a fiatalok szívesen támogatnák azt a világot, amiben emberek tömegei élnek végig hosszú nyugdíjas éveket anélkül, hogy dolgoznának. Most úgy működik a rendszer, hogy az emberek végigdolgozzák az életüket, nyugdíjba mennek és utána már nem élnek sokáig. Ki fogja megtermelni a pénz az évszázadokig élő öregek eltartására egy olyan világban, amiben az életünk nagy részét nem munkával töltjük?

Ha tényleg elérjük ezt az állapotot, akkor felmerül egy másik kérdés is. Mit fognak csinálni a már nem dolgozó emberek a végtelen szabadidejükkel?

A legtöbb ember, aki erről szokott beszélni, úgy gondolja, hogy a kreativitás kiélése, a művészet és az utazgatás fogja kitölteni az időnket. Szerintem az örök élet nem vonzó, amíg nincs valami új feladat. Ezért mondtam, hogy jó ötlet lehet az űrbe küldeni az időseket, hogy kolonizáljanak bolygókat és új társadalmat építsenek. Az egy bonyolult nagy feladat, ami igénybe veszi a képességeiket.

A Drótból volt öt évad, a Jóbarátokból tíz és van még pár sorozat, de egy idő után elfogynak ezek. Tényleg szükségünk van arra 2-300 évre?

Az előadásomon csak életkor jelentős meghosszabbodásáról beszéltem, de úgy gondolom, hogy csak úgy kerek ez a gondolat, ha a halál pedig választható. Amerikában most van egy transzhumanista elnökjelölt, akinek az első kampánymondata a „jog az örök élethez”. Neki is mondtam, hogy írja mögé második mondatnak, hogy az embereknek joga van akkor meghalni, amikor akarnak.

Nem szabad tabuként kezelni az öngyilkosságot. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a gyilkosság értékelése is megváltozik. Ha teljesen komolyan vesszük a transzhumanizmust, akkor könnyen erkölcsi kötelességgé válhat az élet. Azt mondhatják, ha nem akarsz kétszáz évig élni, nem vagy jó ember. Miért nem akarsz? Menj pszichiáterhez! Nevetséges.



Nem ez az egyetlen társadalmi tabu, aminek meg kell változnia. A gyermekvállalásról is van valamiféle vita, és az is új hangsúlyokat kaphat, ha meghosszabbodik az emberek élettartama.

A generációk változásának nagyon fontos eleme, hogy új vért, új nézőpontokat hoz a rendszerbe. Aggasztó kép rajzolódik ki abból, ha sokan élnek nagyon hosszan, a többségük az én generációmhoz tartozik, és nagyjából hasonló elképzeléseik vannak a világról.

Honnan jönnek majd a radikális ötletek? Lehet, hogy időnként... az ölés durva szó, de talán a ritkítás... valahogyan lehetőséget kell adni az új generációnak, hogy befussa a pályáját, hogy megszabaduljon az öregektől. Ha nem tudunk elég idős embert kilőni az űrbe, akkor elindulhat egy olyan vita is, hogy mikor erkölcsös az öregeknek visszalépni és öngyilkosságot elkövetni.

Ha szükségszerűen nem kapnak majd elég teret a fiatalok, akkor elkerülhetetlen lesz, hogy a társadalom konzervatívabbá váljon?

Érdekes, hogy a transzhumanisták nagyon progresszívnak tartják magukat, de ha jól végiggondoljuk, egy konzervatív álláspontot képviselnek: a végsőkig ragaszkodnak a biológiai testhez. Ez egy másik nézőpontból nagyon maradi dolog.


Említette az előadásában, hogy egy nagyszabású kutatásban felmérték, hogy a gyerekek mit gondolnak a jövőről, és kiderült, hogy egyáltalán nem ragaszkodnak a testükhöz, viszont szívesen váltanának olykor alakot.


Számítanak arra, hogy háború lesz, amiben esetleg meg is halnak, de fel tudják majd őket támasztani. Ők a digitális reinkarnációban hisznek, nem a végtelen életben. Azt hiszem, a játékok befolyásolják a legjobban a világképüket. Bármikor, amikor arról beszéltek, hogy ilyennek vagy olyannak képzelik a jövőt, játékokat hoztak példának. De ezek persze a tudomány és a technológia által érdeklődő gyerekek voltak.

Hogyan gyűjtötték be a jövőképeket tőlük?

Fotókat adtunk nekik különböző filmekből – például Fritz Lang Metropolisából –, és arról kellett beszélniük. Meg ki kellett találniuk egy olyan történetet, ami a képhez kötődött. Nagyon jól működött ez a módszer. A Metropolis központi robotfiguráját például néhányan vonzónak találták, és senki nem találta ijesztőnek. Annyi filmes és videojátékos jövőnek vannak kitéve a gyerekek, hogy teljesen immunisak a legrosszabb forgatókönyvekkel szemben. Folyamatosan azokat látják.




Nem az az alapvető baj a transzhumanista táborral, hogy technológusokat húz be?

Inkább az lehet a biológiai kötődés oka, hogy sok velem korú, fiatalosan élő ember van. A nagyon aktív életet élő negyven-hatvan évesek nagyon szeretik azt a gondolatot, hogy a végtelenségig folytatódhat minden. Hatalmas pénzek mennek el ilyen irányú kutatásra.

Ray Kurzweil legalább harminc éve beszél az ember átalakulásáról és az örök életről. Érdekes lenne megkérdezni, van-e benne halálfélelem.

Jó kérdés lenne. Egyszer adott egy interjút, amiben arról beszélt, hogy az apja idő előtt halt meg, elfoglalt ember volt, és nem tölthetett vele elég időt. Ezért gondolja jó megoldásnak az emberi agy feltöltését a számítógépbe. Így megmarad annak a lehetősége, hogy valamilyen módon kommunikáljunk az utódokkal a biológiai test elhagyása után.

Ott lesznek az ősök a kandallópárkányon egy LCD-kijelzőn? Ez már szinte vallásos gondolat.

Amikor Kurzweil megírta az első könyvét, a The Age of Spiritual Machines-t, akkor valamivel utána megjelent egy TechGnosis című kötet is, ami arról szólt, hogy a szellem elhagyja a testet. Abban testesült meg a szilíciumálom: legyen egy örökkévaló formánk, hagyjuk hátra a romlandó biológiai testet.

Nem csak fehér ember gondja-baja jellegű kérdéskör ez az egész?

Úgy gondolja, hogy ez olyan, ami igazából csak a nyugati embereket érdekli?

Nem vagyok benne biztos, hogy például a ghánai Accrában, ami egy fejlett város egyébként, is akkora téma a test elhagyása, mint San Franciscóban.

Ezzel foglalkoztam korábban, valóban létező probléma. Amikor különböző humanitárius fejlesztési ügynökségek elmennek a harmadik világ országaiba javítani az életkörülményeken – higiénia, közegészségügy – hogy tovább éljenek az emberek, gyakran szembesülnek ellenérzésekkel. A helyiek az egész életüket úgy rendezték be, hogy az emberi élet X – mondjuk harminc – év hosszú. Ehhez igazodik az örökösödés, a vezető kiválasztása, minden. Amikor a szervezet emberei közlik, hogy 60-70-80 évet is lehet élni, gyakran kapják azt a választ, hogy de hát ez a teljes társadalom radikális átalakítását kívánja. A fejlesztési ügynökségek pedig nem veszik komolyan ezt a panaszt, nem értik meg, pedig azt hiszem, ez tényleg valós gond. A transzhumanista gondolat is egy ilyet hoz magával, csak más időtávokkal.



Ennyi jövőjóslás után fel kell tennem a kérdést, hisz a szingularitásban?


Nagyon sok pénz és kutatói óra megy el arra, hogy létrehozzuk. És ha egy szuperintelligens gép felbukkanását értjük alatta, ami többet tud az emberi agyak összességénél, akkor hiszek is benne. Akár ötven éven belül is bekövetkezhet. De nem lesz annyira ijesztő, mint amilyennek most gondoljuk. A gépek emberszerűvé fognak válni, nem fogjuk idegennek tekinteni az androidokat.

Emellett új emberi létmódok sokasága fog létrejönni. Nagyon megrekedtünk annál az ötletnél, hogy csak a homo sapienst tekintjük embernek. Az összes előítélet, ami ma rassz- vagy genderalapú, át fog alakulni. Olyanokat mondanak majd, hogy „túl sok gép van benned”.

Mire lesz még szükségünk az ember új definícióján túl?

Itt remek kérdések vannak, például abban, hogy mi történik, ha elkezdünk polgárjogot adni az androidoknak? Mi történik, ha úgy húzzuk meg a vonalat – mondjuk az intelligencia, a bonyolult problémák felfogásának képessége alapján –, hogy az emberek egy része nem tudja azokat teljesíteni.

Bizonyos korlátok mellett már a cégek is személynek számítanak. Nem szavazhatnak, de vannak jogaik. Egy nagy, szuperintelligens MI inkább egy cégre fog hasonlítani jogi szempontból.



Nagyon sok olyan ötletről beszélgettünk, amiről már húsz-harminc éve is beszéltek. Hol gyártják az új jövőt? Egyáltalán van-e ilyen?


A kaliforniai Singularity University, ami alapvetően egy jó marketinggel rendelkező üzleti főiskola a jövőt magát próbálja eladni. A termékeket, a vásárlói igényeket alakítja úgy át, hogy azok egy vágyott jövő részének tűnjenek.

Jason Silváról hallott már? Egy olyan transzhumanista, aki nem elmélettel foglalkozik, hanem evangelista. A Russian Standard vodkának csinált egy transzhumanista reklámot. „A vodka a kémia törénetének következő nagy lépésének tűnik, ami kitárja az elmét az újra” és további blablák. Minden diákommal megnézetem. Egy fantáziavilág részévé teszi azt a terméket, amit amúgy mindenki ismer.

Van valami a robotokkal, MI-kkel való egybeolvadás után? Mi a következő radikális ötlet azoknak, akik unják már ezt a gondolatot?

Még évekig együtt kell ezzel élnünk, mert alapvetően arról van szó, hová fejlődik tovább az ember. Nagyon sokat változtunk az elmúlt negyvenezer évben, és mindig volt egy olyan mozgalom, aminek volt ötlete a továbbfejlődés irányából.

Ha belegondolsz, a kapitalizmus vagy a szocializmus is pont ilyen radikálisnak tűnt a 18. században. A kapitalizmus álma azt mondta az embereknek, hogy hagyjátok ott a farmot, költözzetek városba, dolgozzatok a gyárban, és örökkön tartó jólét lesz. Alig különbözött attól, mint amit most a transzhumanisták mondanak.