Lehet, hogy Blatter mégsem adja át a FIFA elnöki székét

Fotó: AFP / MICHAEL BUHOLZER

-

Sepp Blatter június 2-án jelentette be, hogy lemond FIFA elnöki posztjáról. Egy svájci lap szerint viszont lehetséges, hogy meggondolta magát és marad a szövetség élén.


A Schweiz am Sonntag meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Blatter a korábbi lemondása ellenére a maradást fontolgatja, mivel afrikai és ázsiai támogatókra tett szert. A New York Post szerint azonban az elnököt a FIFA-n belül figyelmeztették, hogy ne táncoljon vissza a lemondástól.


Az elnökválasztást levezénylő Domenico Scala szerint a vezetőség lecserélése alapvető feltétele az átfogó reformoknak, melyekre a botrányt botrányra halmozó FIFA-nak égető szüksége van. A 79 éves elnök egyébként már 2011-ben egyszer megígérte, hogy 2015-ben lemond - ehhez képest mégis elindult a választáson, hogy az ötödik mandátumát is megszerezze.

A június 2-ai lemondás értelmében Blatter addig maradna az elnöki székben, amíg ki nem nevezik az utódját valamikor december környékén. Scala ugyanakkor indítványozta ennek a folyamatnak a felgyorsítását, valamint a végleges utód megtalálásáig egy ideiglenes elnök kinevezését.