Légszeszt a légszeszgyárból

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Tudják-e, mi a légszesz? Hát azt, hogy Budapesten egészen a nyolcvanas évekig napi 250 ezer köbméternyi gázt termeltek? A Canon jóvoltából fényképezőgéppel jártuk be az Óbudai Gázgyárat, a város egyik legizgalmasabb, mégis teljesen elhagyatott ipari műemlékét.


1984-ben állították le a gázgyártást az Északi összekötő vasúti hídnál elterülő Óbudai Gázgyárban. Az üzem hetven évig látta el a várost gázzal.


A Gázgyár területére csak vezetett túrákon, kísérettel lehet bejutni, pedig ipari terület helyett inkább egy parkra hasonlít a hely.


Az egy emelet magas Sulzer–Láng-motor látta el árammal a telepet és egy időben Óbudát is.


A gép úgy néz ki, mintha ma hozták volna ki a gyárból. Ha beindítanák, valószínűleg ma is elérné a percenkénti 180 fordulatot és leadná a 800 lóerős teljesítményt.


A százéves épületekkel elbánt az idő: a szőnyegen moha nő, az ablakkeret rozsdállik, a természet – nem tudva, hogy ez közhely – nagyon igyekszik visszafoglalni a területet.


Az üres, katedrálisnyi méretű óraházban mérték a megtermelt gázt és a fogyasztást. A neve ellenére ezen az épületen nincs óra, míg a kátránytorony mindegyik oldalán van egy számlap.


A telep legjellegzetesebb épülete messze nem a legfontosabb: a kátránytornyokban a gázgyártás egyik melléktermékét dolgozták fel, hogy utak és tetők építéséhez használhassák fel.


A poros irányítópultok a hatvanas éveket idézik, a falakon viszont a bezárás előtti szabályzatokat is lehet találni. Az egyik felirat 1983-ból arra inti a látogatót, hogy csak a munkaasztalnál dohányozzon, ne menjen az üzemi térbe cigivel.


Minden téglakatedrálisra jut egy vasbeton kocka, koszos üvegből és acélból épített, Csernobil-hangulatú szocialista gyárépület. Mégis inkább a századelő hangulata jellemző a Gázgyárra.


Senki sem tudja, mire lehetne használni a felújított víz- és kátránytornyot. Könyvtárat és éttermet már álmodtak bele, de egyikre sem alkalmas a tér.


canon bemutató, gázgyár, óbuda, óbudai gázgyár

Tízemeletnyi lélekölő csigalépcső vár arra, aki fel akar jutni a torony tetejére.


canon bemutató, gázgyár, óbuda, óbudai gázgyár

A városi gázt – régebbi nevén légszeszt – kőszénből fejlesztették: mellékterméke a lávaként izzó, majd lassan lehűlő koksz és az építkezésben felhasznált kátrány volt.


canon bemutató, gázgyár, óbuda, óbudai gázgyár

Az óraszerkezet hiányzik, de a mutatók mozgathatók.


canon bemutató, gázgyár, óbuda, óbudai gázgyár

Dub FX megőrülne a helyért, a torony belseje úgy visszhangzik, hogy másodpercekig hallgatjuk vissza minden egyes kimondott szavunkat.


canon bemutató, gázgyár, óbuda, óbudai gázgyár

A gyár a csúcson 250 ezer köbméter gázt termelt, ami elég volt a város világításához és fűtéséhez. Ez volt Európa legnagyobb gázgyára.


canon bemutató, gázgyár, óbuda, óbudai gázgyár

A grandiózus, Londont idéző gáztározókat sajnos már elbontották.


canon bemutató, gázgyár, óbuda, óbudai gázgyár

A tető körül húzódó vékony párkányról Óbudát, Újpestet és jó időben talán még a Margit-szigetet is be lehet látni. Messze nem ez a város legmagasabb pontja, biztos viszont, hogy a legmenőbb magas pontja.