Légli Ottó a magyar borászok élén

Fotó: MTI/MTVA / Balázs Attila

-

Új elnököt választott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, amely szeretné lezárni az elmúlt hónapok vitáit.


Légli Ottót választották a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnökévé a testület keddi elnökségi ülésén. A dél-balatoni borász, akinek munkáját öt évvel ezelőtt egyszerre ismerték el a Borászok Borásza és az Év Bortermelője címekkel, nehéz feladatot vállalt. A HNT ugyanis két éve, az új hegyközségi törvény hatálybalépése óta ugyan szélesebb jogkörrel bír, ám az elmúlt fél évben a személyi ellentétek miatt gyakorlatilag megbénult a szervezet munkája.

Ennek a csúcspontja az volt, hogy egy bizalmi szavazást követően távozott a szervezet korábbi elnöke, Tornai Tamás, a mostani ülésen ugyanakkor több más pozícióra is új embert választottak. A tízfős elnökség új tagja – Tornai helyén – Nyilas János mátrai bortermelő. Az új főtitkár Brazsil Dávid lesz, és új szakmai igazgatót is keres a szervezet – hangzott el a vezetőség sajtótájékoztatóján.

„Végre elindulhatunk abba az irányba, amerre eddig is kellett volna” – fogalmazott a változással kapcsolatban Frittmann János, aki eddig ügyvezetőként állt a testület élén. Kérdésünkre ezzel kapcsolatban elmondta: vezetéstechnikai hibák és belső konfliktusok nehezítették a döntéshozatalt. A pozitív oldalon azért sikerként idézte fel az olcsó import beáramlása ellen bevezetett ellenőrzési díjat.

Új feladatként egy átfogó stratégia kidolgozását említették, az ezzel kapcsolatos munkák egyébként már tavasz óta folynak. Vélhetően az ezzel kapcsolatos viták vezettek Tornai Tamás távozásához, a leköszönő elnök legalábbis egy hónappal ezelőtt az MTI-nek arról beszélt: lemondásának elsődleges oka, hogy az ágazat jövőjéről alkotott határozott víziója és az általa képviselt vezetési stílus érzékelhetően terhet jelentett elnökségi tagtársai számára.