Leállt a kitoloncolás Magyarországról

Fotó: AFP / STR

-

A Népszabadság szerint szeptember 15-e óta nem tudják végrehajtani a bíróságok által elrendelt kiutasításokat.


A műszaki határzár működésbe lépésétől kezdve Szerbia egyetlen személyt sem vett vissza a két ország között érvényben lévő visszafogadási egyezmény szerint – írja a lap. A helyzetre korábban a BBC is felfigyelt.

Kovács Tímea, a Magyar Helsinki Bizottság megbízott ügyvédje, aki 2007 óta foglalkozik menekültügyekkel, úgy vélte több száz, Magyarországról kiutasított menekült tartózkodik az országban, mert nem tudják rajtuk végrehajtani az ítéletet.

Kovács Tímea szerint téves az a médiában közkeletűnek számító információ, hogy a menekültek eldobálják irataikat, nem lehet azonosítani őket. A menekültek többségénél igenis találnak útlevelet, jogosítványt, iskolai végzettséget igazoló iratokat. Amikor tudatosul bennük a büntetőeljárás, ujjlenyomatot vesznek tőlük, ami alapján a későbbiekben azonosíthatók lesznek, nem érdekük, hogy másnak adják ki magukat, mint akik. Az sem igaz, hogy nem akarnak hazamenni, mert „a német és skandináv élet kell nekik”. A többség igenis haza akar menni – de csak akkor, ha már biztonságban lesz az otthona, az élete –olvasható a Népszabadságban.