Lázár: Kifizetjük őket, majd elválunk egymástól

-

Legyenek minél szélesebb körben elérhetőek az autópálya-építések számlái, a budapestiek pedig társadalmi vita után, népszavazáson döntsenek róla, hogy akarnak-e új, központi kórházat – erről is beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter.


Összegyűjtik, és sajtómegkeresésre kiadják az Európai Bizottság illetékeseinek elérhetőségeit, akik az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszáról tárgyaltak a kormánnyal – mondta Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ugyanis ők közölték a kormánnyal, hogy kartellgyanú merült fel a beruházás kapcsán.

Csepreghy Nándor az uniós fejlesztések kommunikációjáért felelős helyettes államtitkár szerdán nyilatkozta azt a VS.hu-nak, hogy az EU regionális fejlesztésért felelős biztosságának egy magas rangú képviselője közölte „személyesen, hivatalosan egy tárgyaláson”, hogy gyanújuk szerint az M4-es körül kartellgyanú merült fel. A helyettes államtitkár azonban lapunk további kérdéseire azt mondta, nem árulhat el további információkat a közlő(k)ről.

Lázár János most az erre vonatkozó újságírói kérdésekre jelentette ki, hogy ki fogják adni az illetékesek elérhetőségeit, így az újságíróknak lehetőségük lesz közvetlenül is hozzájuk fordulni.


Segítsen a VS.hu is?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a VS.hu kérdésére az autópálya-szakasz árával kapcsolatban (amit korábban nem tartott irreálisan magasnak a kormány) azt mondta, az indított vizsgálat során minden számlát átvizsgálnak, hogy valós árat tartalmaz-e, ebben pedig a VS.hu közreműködését is kérte.

Lázár János egyébként a korábbi autópálya építésekkel kapcsolatban rendszeresen felmerülő korrupciógyanúról azt mondta: a jövőben azt szeretné, ha ezek a tejes nyilvánosság mellett zajlanának, és akár egy-egy számla szintjéig megismerhetőek lennének a költségek. Szerinte ezért a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklus pályázatainak már ebben a szellemben kellene zajlaniuk.


Lázár János szerint az egésznek semmi köze az „Orbán-Simicska háborúhoz"


A miniszter szerint „kizárt, hogy a kartellgyanú az Orbán-Simicska háború része lenne”, miszerint az is, hogy emiatt állították le a beruházást, és vonnak vissza a kivitelezőktől 22 milliárd forint előleget.

A VS.hu kérdésére, miszerint a korábbi kormányhatározatokban kötelezettséget vállaltak-e arra, hogy ha nincs uniós pénz, akkor is tovább folytatják magyar adófizetői forrásból az építkezést, a miniszter (kissé talányosan) azt mondta: a határozatok nem tartalmaztak rendelkezéseket a költségvetési törvényre, azt pedig úgy fogadták el, hogy az M4-esre saját erőből egy fillér sem jut, emiatt kell azonnal leállítani az építkezést.

Most megvizsgálják, hogy az idei büdzsé terhére még hogy lehet elérni, hogy Szolnokot összekössék az M5-essel, de a miniszter azt is mondta, „minden valószínűség szerint a már épülő szakaszt fogják befejezni”, egy új közbeszerzés kiírása után. Ezen Lázár szerint akár a jelenlegi cégek, így a Közgép, a Strabag, a Colas és a Switelsky is elindulhatnak majd.

Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha esetleg beigazolódik a kartellgyanú, Lázár János azt mondta: erre megvannak a megfelelő jogszabályok. A VS.hu kérdésére pedig, miszerint – amennyiben nem igazolódik a gyanú – nem számítanak-e súlyos kártérítési perekre az érintett cégektől, Lázár János azt mondta, „nem, hiszen minden eddigi valós teljesítésüket ki fogjuk fizetni a reális áron, majd elválunk egymástól”.

A kormánytól eddig szokatlan módon Lázár János azt is felvetette a sajtótájékoztatón, hogy a Budapesten esetleg felépítendő új, központi kórházról „széles körű társadalmi vita után” tartsanak népszavazást.