„Lázár János személyiségfejlődésén” és a Fideszen poénkodik a Jobbik

Fotó: MTI/MTVA / Máthé Zoltán

-

A Jobbik szerint a Lázár János által csütörtökön bejelentett híd megépítését Kalocsánál ők már régóta szorgalmazták.


A csütörtöki kormányülés után Lázár János sajtótájékoztatón jelentette be: új Duna-híd épül Pakson. A Jobbik ennek kapcsán most közleményben emlékeztet rá: a miniszterelnökséget vezető miniszter a „Jobbik február végén tartott sajtótájékoztatóján elhangzott érveket vette elő a döntés indoklása során”.


Mint írják, a „legnagyobb ellenzéki párt a Parlamentben és a Tolna megyei közgyűlésben is többször hangoztatta, az új atomerőművi blokkok építéséhez kapcsolódóan soha vissza nem térő alkalom nyílt a helyiek által régóta hőn áhított híd megvalósulására, hisz annak ára a teljes paksi beruházás összköltségének egy-két százalékát teszi ki minden kapcsolódó létesítményével együtt”.

A Jobbik legalább annak örül, hogy „amennyiben a kormány komolyan gondolja az új híd építését Paksnál a Dunán, és nem csak egy újabb kommunikációs fogásnak szánja, úgy végre valóra válhat a Jobbik és a helyi lakosság által rég várt fellendülés a paksi és a kalocsai kistérségben is”.

Lázár János is megkapja a Jobbiktól, róla ugyanis azt írják: „Lázár Jánosból ugyan sosem lesz miniszter egy leendő Jobbik-kormányban, de értékeljük a személyiségfejlődését, melynek nyomán egy általa szélsőségesnek tartott párt tervének megvalósulását végre zászlajára tűzte”.