Lázár János nem nyugszik bele a bírósági ítéletbe

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt / MTI/Szigetváry Zsolt

-

A Miniszterelnökséget vezető miniszter felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához a Fővárosi Ítélőtábla – korábbi külföldi utazásait érintő – csütörtöki döntése kapcsán.


A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök késő esti, MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozza: az ítélőtábla döntését „természetesen tudomásul veszem, és tiszteletben tartom, de élni fogok a törvények által biztosított jogaimmal, és felülvizsgálati kérelemmel fordulok a Kúriához”.


Tekintettel arra, hogy az utazások költségeit megfizettem, azok nem érintenek költségvetési forrást, és erről a sajtón keresztül több alkalommal is részletes tájékoztatást adtam, az utazások további részletei senkire nem tartoznak.

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki másodfokú, jogerős döntése szerint ki kell adni a fideszes politikus két 2013-as külföldi útjának egyes adatait. Pethő András – aki jelenleg a Direkt36 munkatársa – akkor még az origo.hu újságírójaként közérdekű adatok nyilvánossága miatt indított pert, mivel korábban nem adott ki neki minden kért adatot a Miniszterelnökség Lázár János 2012. novemberi angliai, 2013. márciusi svájci és 2013. júliusi olaszországi két-háromnapos útjairól.


Időközben nyilvánosságra került, hogy Lázár János – akkor még államtitkár – és egy kísérője szállodaköltsége Angliában csaknem egymillió, a másik két helyen fél-félmillió forint volt. Lázár János utóbb ezeket az összegeket befizette az államkincstárnak.

Pethő András többek között azzal érvelt az eljárásban, hogy a kért adatok alapján ítélhető meg, pazarlóan működik-e az állam. Az alperes pedig egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az adatkérés túlságosan általános, valamint a kért adatok kiadása nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

A pert ezután kettébontották, mert az angliai úttal kapcsolatban minősített adatok is felmerültek.

A svájci és olaszországi út ügyében a Fővárosi Törvényszék tavaly májusi elsőfokú ítélete kimondta, hogy ki kell adni a szállodák nevét és azt, hogy az út az államtitkár melyik közfeladatának ellátásához kapcsolódik. Lényegében ezt a döntést hagyta helyben és emelte jogerőre a tábla csütörtökön.

A londoni úttal kapcsolatos közérdekű adatigénylés ügyében a Fővárosi Törvényszéken folyik az elsőfokú eljárás.

Ez az ügy, illetve a kormányzatot érintő több más kritikus cikk miatt régóta tartó politikai nyomás állhatott az origo.hu akkori főszerkesztője, Sáling Gergő felmondása mögött. Sáling távozása után több más újságíró is benyújtotta felmondását, többek között a Lázárral pereskedő Pethő András is.