Lázár ellentmond Orbánnak: romlik a versenyképesség

Fotó: MTI/AP / Michael Probst

-

Míg Orbán Viktor szerint az ország versenyképességének javulása kellett a béremeléshez, addig minisztere szerint valójában borzalmas a helyzet.


A béremelés „nem jó szándék kérdése”, ahhoz szükség van versenyképes gazdaságra és cégekre, mert csak a versenyképes cégek tudnak béreket fizetni és béreket emelni – jelentette ki csütörtök délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a kormány részéről aláírta a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel. A miniszterelnök személyesen is büszke a nagyarányú béremelésre, amelynek – szerinte – előfeltétele, hogy versenyképesek legyenek a vállalatok.

Ezzel szemben Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter az uniós fejlesztésekről szóló kormányzati konferencián kijelentette: „Mivel van politikai stabilitás Magyarországon, így őszintén beszélhetünk a problémákról is: Magyarország versenyképessége brutálisan romlott az elmúlt években.”

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) évenkénti versenyképességi rangsora – miként a világ vezető pénzügyi elemzőinek hasonló adatsora is – Lázár kijelentését támasztja alá. A nemzetközi felmérések szerint Magyarország versenyképessége 2009 óta, ha eltérő mértékben is, de folyamatosan romlik. Tavaly 28 uniós tagállam közül a 24. helyre rangsorolták a magyar versenyképességet. A jelentések általában a túlzott adóterhelést, a hatalmas adminisztrációt, a bonyolult bürokratikus és jogi környezetet, valamint a kiszámíthatatlan gazdasági környezetet említik mint a versenyképességet rontó tényezőt.

Lázár János csütörtökök délután megerősítette korábbi szavait: 2002 óta Magyarország jelentős pozíciókat veszített, elsősorban a régiós versenytársakkal szemben, de abszolút összehasonlításban is. Mint mondta: elsősorban a túlzott adóterhelés, az oktatás és a munkaerő minősége jelent problémát a versenyképességi összehasonlításban.