Lázár bürokráciacsökkentése Brüsszelig kergeti a közszolgákat

-

A közszférában dolgozók máig nem kaptak választ kérésükre, hogy vonják be őket is a bürokráciacsökkentésről szóló döntéshozatalba. A törvény betartását az Európai Unióval akarják kikényszeríteni.


A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége azt rója fel a kormánynak, hogy sem azokkal nem tárgyal, akiket az elbocsátások fenyegetnek, sem az érdekképviselőkkel. Lázár János január 21-én jelentette be, hogy 73 állami intézmény szűnhet meg jogutód nélkül, vagy olvadhat be minisztériumokba, így csaknem 50 ezer közalkalmazottnak kerülhet veszélybe az egzisztenciája.


Az érintettek is csak a sajtótájékoztatókon és kiszivárogtatások révén jutottak információhoz – állítja közleményében a szakszervezet. A kormány azóta sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a közvetlenül érintett felekkel, még válaszra sem méltatták levelüket, amelyben a szövetség a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum összehívását kérte.

Pedig a kormánynak konzultálnia kellett volna a tervekről a közalkalmazottakat védő törvény előírásai szerint. Mivel a szakszervezet attól tart, hogy végleg elmarad az egyeztetés, azt sem tartja kizártnak, hogy az EU-hoz fordulnak segítségért és jogaik tiszteletben tartásáért.