Lázár: a soknemzetiségű Magyarország háborúhoz és Trianonhoz vezetett

-

A miniszter szerint Magyarország felkészült, hogy kerítést építsen a román határra.


„Szeretnénk elkerülni, hogy Magyarország és Románia között kerítés épüljön, ezért fokozott együttműködésre törekszünk a román kormánnyal és a román hatóságokkal” - mondta Lázár János . “Meggyőződésem szerint azonban Magyarország előbb-utóbb rákényszerül, hogy itt is műszaki határzárat kelljen létesítenie, ezért felkészülünk rá, hogy amennyiben szükséges, itt is meg tudjuk védeni az országot” - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a makohirado.hu szerint.

Lázár szerint Brüsszelben 100-120 ezer ember betelepítéséről beszélnek. Ez szerinte - a családegyesítést, valamint a gyermekvállalást figyelembe véve - néhány éven belül már egy 5-600 ezres, folyamatosan gyarapodó közösséget jelentene. „Képesek leszünk nekik munkahelyet, lakást, szociális ellátást, oktatást biztosítani? Képesek leszünk beilleszteni őket a társadalomba? Hiszen a cigány közösségek integrációját sem tudjuk megoldani” - mondta a miniszter.

„Brüsszellel ellentétben úgy gondoljuk, a helyzet nem javul, hanem romlik, ha bevándorlók lepik el a magyar közösségeket. Szent István óta az állam létezésének és hazánk megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy a magyar állam mondja meg, ki élhet a területén és ki nem. Ha ezt a jogot átadjuk Brüsszelnek, annak beláthatatlan következményei lesznek. A soknemzetiségű Magyarország korábban háborúhoz, majd Trianonhoz vezetett” - mondta Lázár.

A miniszter arra is reagált, hogy egy plébános az együttérzést hiányolta menekültügyben. „Igaza van abban, hogy keresztény ember más fájdalma és nehézségei mellett nem mehet el szó és segítségnyújtás nélkül. Tisztelendő úr megszólalása azonban jöhetett volna hamarabb is, mert Makó olyan közösség, ahol 24 éven keresztül szemlesütve hallgatták el a Honvéd városrész cigányságának kilátástalan helyzetét. Ha már az együttérzést kéri számon másokon, akkor talán azon is le kellene gondolkodni, hogy a Honvéd városrész cigány gyermekeinek felemelkedése érdekében mit és mennyit tettek az elmúlt éveken? Hány gyereket fogadtak be a plébániára, hányat próbál a gyülekezet ösztöndíjjal segíteni, próbál felemelni a kilátástalan szegénységből?” - mondta Lázár.

A miniszter szerint a rendőrség „mindenben a jogszabályoknak megfelelően, emberségesen és tisztességesen végzi a feladatát, védi az ország határait”. Lázár szerint „gyakran halljuk, hogy túl kemények vagyunk, ezek az emberek pedig szerencsétlen menekültek. Ez azonban sok esetben a ránk irányuló politikai nyomás része”. A miniszter szerint a következő 2-3 hónapban nőni fog a migránsok száma.