Látványosan veszített területéből az Iszlám Állam

-

Az Iszlám Állam sorvadása újabb menekülthullámot indíthat el a szíriai területekről.


Az IHS Konfliktus Monitor jelentése szerint az Iszlám Állam (ISIS) másfél év alatt alatt elvesztette területeinek mintegy negyedét írja a BBC.

Az ISIS-t Abu Bakr al-Bagdadi, az al-Kaida egyik volt vezetője szervezte meg, akinek legelső célja egy kalifátus létrehozása volt Irak szunnita többségű területein az amerikai csapatok kivonása után. 2011-ben, a szíriai polgárháború idején könnyedén tudott a terrorszervezet fegyverekhez jutni, és a káoszt kihasználva a kalifátus terjeszkedni kezdett a többségében szunniták lakta Szíriában is. Az ISIS igazi megerősödése 2014 júniusára tehető, amikor lerohanta az észak-iraki Moszult és környékét, majd folyamatosan terjeszkedve Északkelet-Szíriát, és Irak több területét is elfoglalta.

A kalifátus meghirdetését követően a Soufan Group becslése szerint 27 ezer dzsihadistát tudott soraiban az ISIS 86 országból a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. A terrorszervezet legnagyobb kiterjedése idején mintegy 10 millió ember élt az ellenőrzése alatt, becslések szerint ez a szám jelenleg 6 millió.


A franchise-terrorszervezet

2014 eleje óta az ENSZ szerint több mint 23 600 civil halt meg terrortámadások és fegyveres konfliktusok miatt Irakban. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának adatai alapján 2011 márciusa és 2016 szeptembere között több mint 300 ezer embert, köztük 86 ezer civilt öltek meg a szíriai polgárháborúban.

Az USA vezette koalíció 9600-nál is több légicsapást indított az Iszlám Állam ellen Irakban. A katonai együttműködéshez csatlakozott többek között Ausztrália, Belgium, Dánia, Franciaország, Jordánia és Hollandia is. Az első légicsapásokat az Egyesült Királyság indította, Oroszország a koalíción kívüliként szintén bombázta az általa terroristának vélt célpontokat.

Az orosz támadásokkal kapcsolatban kevés hivatalos információ jut el a sajtóhoz, azonban az amerikai Institute for Study of War szerint Moszkva célpontjai között szerepeltek az Asszád-ellenes erők is. Ezt Aleppo bombázása is bizonyította.

Az Iszlám Állam nem csak a Közel-Keleten terjeszkedik: a terrorcsoporthoz lazán kötődő szervezetek is harcolnak több földrész közel húsz országában: Afrikában a Boko Haram, az As-Sabáb vagy az Anszar-Bait szervezet, a Fülöp-szigeteken az Abu szajjaf vagy a Kaukázusi Vilajet. A National Counterterrorism Center szerint a leányvállalat-szerű csatlakozási hullám még mindig nem állt meg: jelenleg is vannak az ISIS-nek feltörekvő ágai Maliban, Bangladesben és Indonéziában is.

Az terrorszervezet nevében már több országban is követtek el merényleteket, többek között Törökországban, Indonéziában, Franciaországban, Belgiumban vagy az Egyesült Államokban.


Az Iszlám Állam területi veszteségei


Városról városra harcolnak

Az egyik első jelentős győzelmet az ISIS ellen Szíriában, Kobane városában érték el a kurd harcosok. Az elkeseredett küzdelemben több mint 1600-an vesztették életüket. A nyugat-iraki Rámádinál az iraki erők tudták kiszorítani az ISIS-t több hónapig tartó offenzíva után. Palmyra városa pedig egyike volt azoknak az ókori területeknek, amelyeket az Iszlám Állam kifosztott és lerombolt – innen a szíriai kormányerők és az orosz légitámadások verték ki a terroristákat.

A koalíciós támadások, illetve más csoportok ellenállása miatt az Iszlám Állam utolsó bástyája Moszul és környéke lett. A terrorszervezet egyik kiugrott tagja azt mondta a BBC-nek, hogy Moszulnál teljesen beásták magukat: föld alatti bunkerrendszereikben bőséggel halmoztak fel tartalékokat, így akár évekig képesek lehetnek ellenállni.

Több régióból már sikeresen kiszorították az dzsihádistákat, azonban a hátramaradt, lerombolt városokban a terrorellenes erőknek a civil lakosság humanitárius támogatásával is foglalkozniuk kell. Ugyanis az ISIS hasznot húz az élelmiszerek és segélycsomagok feketepiaci kereskedelméből is, bár elsődleges bevételi forrása az olajból származik, amelyet ugyancsak illegálisan értékesít.



A Center for the Analysis of Terrorism szerint az terroristák kezében még megmaradt olajmezők kiaknázására nincs már megfelelő eszközük. A szervezet szerint az ISIS tavaly a területén élők megadóztatásából, bírságolásából tartotta fenn magát. Az olaj- és gázkereskedelem visszaesett, azonban a zsarolással szerzett jövedelem idén megnőtt a tavalyi számokhoz képest.


Hol vannak a menekültek?

Az ENSZ számításai szerint több mint 4,8 millió szíriai menekült külföldre, többek között a szomszédos Törökországba, Libanonba, Jordániába, de nagy számban Európába is megpróbálnak eljutni. Az Európai Unió és Törökország közötti megegyezések által a kontinensre igyekvők száma lényegesen csökkent, bár az Európában menedéket kérők közül így is a szírek alkotják a legnagyobb csoportot.

A világszervezet becslése szerint több mint 3 millió iraki hagyta el otthonát, ez azonban még nem jelenti a migrációs hullám végét. Ugyanis félő, hogy az ISIS utolsó bástyája, Moszul ellen indított offenzíva hatására újabb százezrek válhatnak földönfutóvá és kereshetnek menedéket a tomboló terror és a harcok elől.