Láttuk a Facebookon, hogy van egy gyereke

Fotó: Getty Images/iStockphoto / Miramiska

-

Ha gyerekes nő ül az állásinterjún, akkor a munkaadók azon problémáznak, hogyan tudja majd összeegyeztetni a munkájával a nevelést, ha még nincs gyereke, akkor meg azon, hogy mikor lesz.


Főleg a nőket teszik ki az állásinterjúkon olyan kínos kérdéseknek, amelyekről egy férfit még véletlenül sem faggatnának. Ha gyerekes nő ül velük szemben, azon problémáznak, hogyan tudja majd összeegyeztetni a munkájával a nevelést, ha még nincs gyereke, akkor meg azon, hogy mikor lesz. A férfi interjúztatók sokszor észre sem veszik, milyen fájó pontokra szúrnak oda ormótlan kérdéseikkel.

  • És mi lesz, ha beteg a gyerek?

  • Milyen messze van a bölcsőde?

  • Autóval viszi a gyereket?

  • Ha túlórázni kell, azt hogyan oldja majd meg?

A munkaadók és a HR-esek gyakran sokkal jobban izgulnak ezen, mint hogy a jelentkező nőnek megvan-e a kellő szakmai tapasztalata és motiváltsága ahhoz, hogy betöltse az állást. De a helyzet akkor sem jobb, ha az illető gyermektelen. Ekkor a következő kérdésekre kell választ adni a velünk szemben ülő vadidegennek:

  • Miért nincs?

  • Mikor lesz?

  • Ha nem lesz, miért nem lesz?

Ilyen, úgynevezett tiltott kérdéseket a Jól-Lét alapítvány felmérése szerint a válaszadók közel háromnegyedének tettek már fel állásinterjún. Tiltott kérdés az, amit ugyan feltehetnek a munkaadók, de diszkriminációt eredményezhet. Idetartozik még a vallási, politikai irányultság vagy annak feszegetése, hogy az állásra jelentkezőnek milyen egészségügyi problémái vannak.


Láttuk a képet a gyerekéről, nem lesz gond, ugye?

A harmincas éveiben járó Anna évekig egy bankban dolgozott, házon belül megpályázott egy magasabb pozíciót. „Tudták, hogy van gyerekem, hiszen nemrégen tértem vissza gyesről, de azért rákérdeztek az állásinterjún, hogy tudom-e vállalni a gyerek mellett, ha bent kell maradnom tovább. Elkerekedett a szemem, mondtam nekik, hogy a munkámnak szerintem semmi köze ahhoz, van-e gyerekem, vagy nincs. Gondoltam, elébe megyek a dolgoknak, és rávágtam, hogy nyugodjanak meg, mert nem akarok több gyereket. Erre a HR-es egyből szabadkozni kezdett, hogy jaj, ők nem azért kérdezték, mert diszkriminálni akartak volna, és neki is van két gyereke, ő is össze tudja egyeztetni a munkájával. Akkor már tudtam, hogy én semmiképp sem akarom ezt az állást” – meséli.

Anna pár hónappal később egy multinál volt állásinterjún. Sikerrel vette a köröket, de az utolsó találkozón, ahol már tényleg csak a bérről kellett volna megállapodni, a leendő főnöke előjött azzal, hogy látta Anna közösségi oldalán, hogy van egy kisfia. Majd egyből rátért, hogy náluk nem patikamérlegen mérik a munkaidőt, és vajon hogyan fogja tudni összeegyeztetni az anyaságot a munkájával. Ezt a munkát sem kapta meg. „34 éves vagyok, egy hároméves gyerekkel, és a munkaadók szemében egyáltalán nem vagyok piacképes” – teszi hozzá.

Iványi Klára, a Jól-Lét alapítványnál foglalkozott sokat azzal a kérdéssel, hogy milyen diszkrimináció éri a romákat és a nőket az állásinterjúkon. Szerinte az egyik legkényesebb terület, amikor szülés után pár évvel térnek vissza a nők, és sorban jönnek az előbb már említett, szigorúan egy témára fókuszáló kérdések: mikor jön a következő, ki segít, hogyan tudja majd összeegyeztetni a munkájával a gyereknevelést.


Reméljük, időben beér reggel

Naponta hatan-heten, többségében nők keresik fel tanácsért Fazekas Évát, aki informatikus végzettséggel, a munkaideje után segít önkéntesként másoknak az álláskeresésben. Ez főleg abból áll, hogy próbál olyan önéletrajzot készíteni, amellyel legalább ajtón belülre jutnak az álláskeresők. Ugyanis ez sem olyan egyszerű manapság.

„Sokszor már az álláshirdetéseket is olyan szöveggel adják fel, hogy eleve kizárnak belőle olyan embereket, akik lehet, hogy szakmailag megfelelőek lennének. Kedvencem ebből a kategóriából a »fiatalos csapatunkba keresünk« felütés. Ha ezt meglátom, már tudom, hogy a 35 év feletti nőknek és a 45 év feletti férfiaknak eszébe se jusson, hogy ide jelentkezzenek” – mondja az önkéntes tanácsadó. Szerinte az átlag magyar munkaadónál ez a lélektani korhatár.

De az sem mindegy, hogy valaki hol lakik:


Volt egy vidéki ügyfelem, egy anyuka, aki a megyeszékhely szélén lakott, míg a cég, ahová pályázott, a belvárosban volt. Azon problémáztak már az állásinterjún, hogy délután emiatt hamarabb el fog indulni a gyerekért, reggel később fog beérni, mert óvodába kell vinni a gyereket” – meséli.

Az egyedülálló anyáknál csak egy rosszabb kategória van a munkáltatók szemében, a sérült gyereket nevelő anyák. Az ő helyzetükről is írt az Abcúg ebben a cikkben. Fazekas Éva szerint a rutinosabb anyukák erről nem is nagyon beszélnek az állásinterjún, hacsak nem teljesen összeegyeztethetetlen a munkarendjükkel. Az egyedülálló anyáknak is azt tanácsolja, közvetítsék azt az üzenetet, hogy meg tudják oldani a felmerülő problémákat. Nem kell részletezni, hogy kire tudja rábízni a gyereket, ki fog vigyázni rá, ha probléma van – ha mi magunk is határozottnak és magabiztosnak tűnünk, akkor talán a leendő főnök fejéből is eltűnnek a kétségek.

A Workania 2011-ben készített felmérést arról, hogyan alakulnak a két nem esélyei a munkakereséskor. Arra jutottak, hogy alapfokú végzettség esetén még nincs különbség: a nők önéletrajzait átlagosan annyiszor tekintik meg a munkaadók, mint a férfiakét. Azonban a végzettség szintjének emelkedésével javul a férfi pályázók esélye női vetélytársaikkal szemben. Legnagyobb mértékű ez az előny az egyetemi végzettséggel rendelkezőknél, ott a férfiak önéletrajzait átlagosan 60 százalékkal többször nézik meg, mint a nőkét.

Az életkor szerint vizsgálva azt találták a kutatók, hogy 23 éves korig szinte azonos eséllyel tudnak a munkaerőpiacra lépni férfiak és nők, de ezt követően a férfiak iránti kereslet jelentősen nagyobb, mint a nőké. Ez a helyzet 58 éves korig, utána az esélyek ismét szinte azonosak lesznek.


Hát mi történt, miért vált el?

Zsuzsa elvált, 36 éves, van egy négyéves gyereke. Mióta egyedül maradt, nagyon sok állásinterjún kérdezték meg tőle, hogyan tudja majd megoldani férj nélkül a gyerek ellátását és a munkáját. Ő ott követte el a hibát, hogy elébe ment a dolgoknak, és őszintén elmondta, hogy egyedül neveli a gyerekét. Erre egyből záporozni kezdtek a kérdések. Főleg a férfi interjúztatók azok, akik sokszor nulla tapintattal kezelik a kérdést.

„Ilyen fiatalon elválni? Hát mi történt?”

„Ezekre én mindig mondom, hogy nem én akartam elválni, ez nem az én döntésem volt. Erre a válaszra általában visszahúzódnak, de ezekkel a kérdéseikkel, észre sem veszik, és lazán beletaposnak az ember lelkébe” – mondja a nő.

Ő általában igyekszik biztosítani a vele szemben ülőket arról, hogy attól, hogy külön élnek, még van a gyereknek apukája, és vannak nagyszülők is, akik tudnak segíteni. Zsuzsa úgy látja, a munkáltatók egyáltalán nem veszik tekintetbe, hogy az egyedülálló anyák sokszor lojálisabb és megbízhatóbb munkaerők, mert rá vannak szorulva arra, hogy állásuk legyen. Április óta húsz állásinterjún volt, de eddig nem sikerült elhelyezkednie annak ellenére, hogy szakmájában tízéves tapasztalata van. Szerinte nulla rugalmasság jellemzi a magyar munkaerőpiacot, ha pedig valaki őszinte az interjún, ahogy ő is tette, kíméletlenül elkezdik boncolgatni a személyes hátterét.